Múlt csütörtökön jelentkeztek a tüneteim, az állapotom sokakhoz képest egyáltalán nem nevezhető súlyosnak. Számomra a legelviselhetetlenebb a mérhetetlen fáradtság és egy 11 naposra húzódott Sziget után érzett depresszióhoz hasonló kedélyállapot. Van még néhány velejáró, most azonban nem a koronavírus-járvány tüneteiről szeretnék karanténnaplót írni, hanem azoknak adnék segítséget, akik arra gyanakszanak, hogy ők sem úszták meg.

Azaz: mit csinálj akkor, ha koronavírusosnak gondolod magad?

Teszt, minél gyorsabban

A legfontosabb, hogy minél előbb kiderüljön, elkaptad a Covid19-et. Legjobb tudomásom szerint ezt kétféleképpen teheted meg, ha hozzám hasonlóan, enyhék a tüneteid. Az egyik, hogy addig hívogatod a háziorvosod, amíg fel nem veszi. Saját, több ismerősöm és olvasónk tapasztalata, hogy alsó hangon jelenleg ez két napba kerül országszerte. Úgy, hogy folyamatosan hívod a vezetékes számot. Tudom, hogy sok szerencsés van, akinek a háziorvosa mobiltelefont használ, és van rá esély, hogy válaszol az e-mailedre is. Lehet, hogy nagyobb sansz van így elérni, esetleg egy SMS-sel még közelebb kerül a cél. Nálam nem ez volt a szituáció. Szóval, ha elérted, elmondod mi a helyzet, akkor elrendeli a tesztet.

Teszt. Fotó: lchinator/ Pixabay

A leggyorsabb lehetőség, ha mentő jön ki hozzád, ez általában a háziorvossal való kommunikáció után 1-2 napon belül megtörténik. Rosszabb esetben behívnak tesztelni egy erre kijelölt állomásra, ez viszont minimum két napba kerül. Kétféle tesztet csinálnak ilyenkor: gyorsat és egy úgynevezett PCR-t. Nem akarok nagyon belebonyolódni, de ha a gyorsteszt pozitív, akkor koronás vagy, ha negatív, az nem jelenti, hogy megúsztad. Meg kell várnod az alaposabb PCR-vizsgálatot. Ennek eredménye elvileg 24 órán belül megérkezik e-mailen.

Számoljunk: a tünetek jelentkezése után körülbelül 4-5 nap, amíg a pozitív eredmény a kezedbe kerül.

Ezt a háziorvosod is megkapja.

Favipiravir

Miért nagyon fontos ez? A Favipiravir miatt. Ez az a brutálisan erős csodagyógyszer, amit a brit mutáns megjelenése óta istenítenek, ez az, amihez ha minél előbb hozzájutsz, annál nagyobb esélyed van a gyors felépülésre, kórház nélkül. Van egy csomó mellékhatása, nem is kötelező szedni, de most a legtöbb szakember ezt ajánlja. A Koronavirus.gov.hu-n is ezt a készítmény ajánlják, szóval hivatalosan ez a legjobb gyógyszer most, amihez hozzájuthatsz, egyébként ingyen.

Ha ennyi idő alatt nem súlyosbodott a helyzeted, akkor el kell küldened a háziorvosodnak a gyógyszer szedéséről szóló beleegyező nyilatkozatot.

Ezt például innen tudod letölteni. Ezt úgy fogadják el, ha kinyomtatod, kitöltöd, aláírod és lefotózod, sajnos ennél tovább még nem jutott a magyar digitalizáció. Ha nincs nyomtatód (miért lenne?), akkor meg kell kérned egy ismerőst, hogy nyomtassa ki és tegye az ablakpárkányodra, vagy az ajtó elé, hiszen eddigre már ugye otthon ülsz, karanténban.

A közvetlen környezetemben volt már, aki ezt, a háziorvosos kört próbálta néhány héttel ezelőtt, ugyanennél az orvosnál, ezért úgy döntöttem, erre nincs időm. Mivel neki negatív lett a tesztje, nem kellett továbblépnie. Azaz, arról nincs tapasztalatom, hogy ha kezedben az eredmény, és megint el akarod érni a háziorvost a recept miatt, akkor az még mennyi időbe kerül.

Ezúttal magánba

Mindenesetre nem akartam öt napot kihagyni a gyógyszeres kezelés megkezdése előtt, ezért inkább magánklinikára mentem teszteltetni. Csütörtökön jelentkeztek a tüneteim, péntekre kaptam időpontot. A tanácsom, hogyha megteheted, akkor fizesd ki.

Tisztában vagyok vele, hogy nagyon sokan vannak Magyarországon, akik ezt az összeget nem tudják kifizetni.

Fel sem kellene, hogy merüljön ez a megoldás, hiszen olyan szinten kelleni tesztelni mindenkit, hogy ne kelljen ehhez folyamodni. A gyorsteszt+PCR 25 ezer 900 forintba került. Nyilvánvalóan sokkal jobb helye is lett volna ennek az összegnek, de én azonnali eredményt akartam.

Eszközök. Fotó: Pixabay

Felnőttorvosi ügyelet

A gyorsteszt nálam egyből pozitív lett, mehettem haza karanténba. A következő lépés a recept megszerzése. Mivel nagypéntek volt, ezért a háziorvosomat hiába is hívtam volna, így maradt az úgynevezett felnőttorvosi ügyelet, amit tárcsázni kell. Ezt a számot körülbelül déltől hívtam, estére sikerült elérnem őket. Eddigre megjött a gyorsteszt eredménye e-mailen. Némi utánaolvasás után tudtam, hogy ezen kívül kell a beleegyező nyilatkozat is a recepthez, így kedves ismerősöm hozott nekem, mert nincs nyomtatóm, amit csak alá kellett írnom és lefotóznom a telefonommal. Szóval ez és az eredmény is be volt már csatolva egy megkezdett e-mailhez. Amikor az ügyeletes orvos elmondta az e-mail címet, azonnal küldtem neki mindent. A barátom pedig rohant az ügyeletes patikába, mert addigra fent volt a felhőben a recept – szerencsére 19.55-re haza is ért.

A tanácsom, hogy ha valakinek megvan a tesztje, akkor a háziorvosa mellett kezdje hívogatni a körzetéhez tartozó ügyeletet is, hátha ott hamarabb kapcsolnak valakit – ne csak hétvégén vagy ünnepnapon, hanem hétköznap is tegyen így.

És mondja el az igazat: nem érte el a háziorvosát. Nem hibáztatom az ismertetett helyzetért a háziorvosokat, pontosan tudjuk, milyen emberfeletti munkát végeznek a világjárvány alatt, mennyire elfogltaltak és mennyi egyéb munka szakadt az ő és asszisztenseik nyakába. Az én esetemben muszáj volt más megoldást találnom, mert a tény az, hogy hiába hívtam csütörtökön és korábban más ügyben is, a harmadik hullám kitörés óta iszonyú nehéz vele kapcsolatot teremteni. Az ünnepek után szerencsére elértem, sokat segített, de úgy tűnik, véges az a munka, amit el tud végezni.

Ha tehát így jársz el, akkor van rá esélyed, hogy a tünetek megjelenésének másnapján hozzájutsz ahhoz a gyógyszerhez, ami mostanában elvileg sikerrel veszi fel a harcot a világjárvánnyal. Persze lehet, hogy nem a gyógyszer miatt, de én szerencsésnek mondhatom magam, mert az enyhébb lefolyású kategóriába tartozom. Mindenesetre most körülbelül ez a legjobb, amit tehetsz. Ha súlyosabbak a tüneteid, vagy olyan az orvos, akkor ír még antibiotikumot, esetleg Aspirint, köptetőt vagy egyebet.

(Nagyon fontos, hogy olvasd el a gyógyszer tájékoztatóját, és kérdezz meg róla mindent az elért orvosnál. Természetesen nem mindenki szedheti, kismamák, szoptatós anyukák például semmikképp, tehát nekik valahogyan mindenképpen beszélniük kell szakorvossal, ha megjelentek a tünetek)

Borítókép: Favipiravir öt napra. Fotó: VIP