Írásbeli nyújtott be Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszternek, Máger Andreának, amiben az kérdezi, hogy „Miért értékesítették 2017-ben áron alul a Zrínyi u. 3. szám alatti ingatlant az OGYÉI »alól«?”

Hajléktalan kórház

Az ügy előzménye, hogy mint megírtuk, március végén a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. egyoldalúan felmondta a bérleti szerződést a Fővárosi Önkormányzattal a XIII. kerületben található Szabolcs utcai hajléktalan kórházra.

Karácsony Gergely főpolgármester így írt erről korábban: „a fővárosi önkormányzat által önként vállalt feladatként működtetett hajléktalan kórházban heroikus munkát végző orvosok és ápolók 50 férőhelyen krónikus belgyógyászatot, 23 férőhelyen ápolási osztályt, 18 férőhelyen pedig a 24 órás háziorvosi szolgálathoz kapcsolódó lábadozót működtetnek, és éjszakai szálláslehetőséget is biztosítanak a legkiszolgáltatottabb embereknek. járvány lecsengése után a Fővárosi Önkormányzat kész tárgyalni arról, hogy a hajléktalan kórháznak máshol találjunk méltó elhelyezést, járványidőszakban azonban ez kivitelezhetetlen.

Szóltunk, írtunk, beszéltünk, egyeztettünk, hogy a kormányt jobb belátásra bírjuk. Eddig semmi. Talán majd most.”

OGYÉI vagy nem OGYÉI

Ezután levelet írt Máger Andreának, amiben közölte, hogy a fővárosi hajléktalan kórház a helyén marad, onnan a járványhelyzet lecsengéséig, illetve addig, ameddig a kormány nem ajánl alkalmas csereingatlant nem költözik. Karácsony szerint a fővárosi önkormányzat továbbra is a járvány elleni védekezést, a legkiszolgáltatottabb emberek ellátását, a budapesti kórházi kapacitások megóvását tekinti elsődlegesnek, és főpolgármesterként nem kíván asszisztálni ingatlanpanamán nyerészkedő oligarchák gazdasági érdekeinek érvényesítéséhez.

Ahogy később arról a kormánypárti Magyar Nemzet beszámolt, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézetet (OGYÉI) helyezhetik el Szabolcs utcai hajléktalan kórház helyén. Máger Andrea azóta tagadta, hogy az OGYÉI költözne a Szabolcs utcába.

Azt írta az MTI-nek eljuttatott közleményében: a gyógyszerhatóság egy jelenleg üresen, felújítás alatt álló épületbe költözik majd.

Hozzátette, a hajléktalanellátó június 30-ig maradhat a Szabolcs utcai ingatlanban. Hangsúlyozta továbbá, Június 30-án több mint egy éve lesz, hogy az MNV Zrt. értesítette Karácsony Gergelyt, intézkednie kell az ügyben.

Szabó Tímea így folytatta Máger Andreának intézett kérdését: „a Szabolcs utcai kórház kapcsán újra előtérbe került Zrínyi u. 3. szám alatti ingatlan 2017-ben történt értékesítése, miután a hírek szerint az OGYÉI a járvány kellős közepén költözni kényszerül, hogy az áron alul, strómanon keresztül ingatlanhoz jutó Habony és állítólagos üzlettársai pénzt csinálhassanak az épületből.”

Mint Szabó Tímea fogalmazott, 2017-ben az állam árverés keretében hirdette meg az épületet – a frekventált helyen fekvő ingatlanra egy esztergomi iskola gazdasági ügyintézője és egy budapesti játékbolt tulajdonosa, Rózsa Judit licitált több milliárd forint értékben. Meglepő módon tőkeerős ingatlanbefektetők nem vettek részt ezen az eléggé életszerűtlen liciten. Végül Rózsa Judit győzött 3,87 milliárd forintos ajánlattal, amely körülbelül az ingatlan akkori piaci értékének a felét jelentette. Rózsa Judit neve felbukkan egy ingatlan-adásvétellel, -kezeléssel és -üzemeltetéssel foglalkozó cégben is: az EastCastle Investments Kft.-ben. A céget előző évben hozták létre, tulajdonosa pedig a máltai EastCastle Investments Limited Liability Company offshore cég. A máltai cég kézbesítési megbízottja egy Békés Ádám nevű ügyvéd. Békés neve felbukkan a Habony környéki jogászi háló tagjaként is más üzleti ügyekben. Az EastCastle Investments Limited Liability Company egyszemélyes tulajdonosa egy Dina Moshavi nevű személy, akinek leánykori neve Dina Gagel, testvére Michael Gagel, aki Habony Árpád jó ismerőseként is ismert milliárdos ingatlanos üzletember. Rózsa Judit végső soron az ő beosztottja.

A Párbeszéd társelnöke szerint a járványhelyzet kellős közepén értelmetlen az OGYÉI elköltöztetése és ezzel a tevékenységük megnehezítése.

A kiemelt járvány elleni védekezési feladatot ellátó Szabolcs utcai kórház esetében végképp különösen érthetetlen, hogy a kormány június végén ki akarja költöztetni a kórházat.

Szabó Tímea további kérdései:

Miért nem nyilvános az ingatlan adásvételi szerződése?

Hajlandó azt nyilvánosságra hozni?

Miért a járványidőszak közepén akarják elköltöztetni a kiemelt közfeladatot ellátó OGYÉI-t, megnehezítve a munkájukat a költözéssel?

Miért csak 2021. június végéig hajlandóak meghosszabbítani a Szabolcs utcai ingatlan használatát akórház számára?

Pintért is kérdezte

Korábban Szabó Tímea Pintér Sándor belügyminiszternek is írásbeli kérdést nyújtott be. A párt frakcióvezetője arra kér választ, hogy Pintér Sándor az Országos Kórházi Főigazgatóság vezetőjeként biztosítja-e a Szabolcs utcai kórház változatlan feltételekkel való további működését?

Így fogalmazott:

 „Veszélyhelyzet idején Ön vezeti az Országos Kórházi Főigazgatóságot. Bizonyára tudja, a Szabolcs utcai kórház kiemelt jelentőségű feladatot lát el a hajléktalan embertársaink járványkezelésében, amivel egyelőre sikerült megakadályozni köztük a járvány terjedését. Sőt, tevékenységükkel jelentős terheket vállalnak át más kórházaktól, segítséget jelent a mentősök munkájában is. Bizonyára értesült róla, hogy az MNV Zrt. szerencsétlen vagyongazdálkodási tranzakciói miatt további működésük ellehetetlenülhet. Azonban a Kórház Főigazgatóság vezetőjeként Ön felelős a járványkezelés kórházi ellátásáért. Tisztelt Miniszter Úr! Támogatja, hogy a Szabolcs utcai kórház változatlan feltételekkel tovább végezhesse kiemelt jelentőségű járványkezelési feladatát? ”

A párt az MNV Zrt.-nek közérdekű adatigénylést küldött a Zrínyi utca 3. alatt található ingatlan adásvételi szerződéséről.