A világszerte elismert Máté Bence szerint a technikai tökéletesség és a szépség is fontos egy igazán nagy természetfotón, de ezeken túl etológiailag, az állatok viselkedése szempontjából is legyen érdekes. Daróczi Csaba szerint minél többet vagyunk a természetben, annál inkább ránk találnak a nagy pillanatok, ha hagyjuk. Potyó Imre a szenvedélyről beszélt a Prédikálószéken, míg Keleti Éva fotóművésznél az már önmagában jó pont, ha egy kép sem a nemzetközi, sem a hazai trendeket nem követi.
A világjárvány még inkább arra késztette az embert, hogy a természet felé forduljon, így a természetfotózás a korábbi éveknél is népszerűbb lett hazánkban és a világban. Az elmúlt évtized második fele előbb Máté Bence és Daróczi Csaba nemzetközi sikereitől lett hangos, a világ élvonalába emelkedtek, majd Potyó Imre is követte őket. Kedden pedig Magyarország egyik legszebb pontján, a Dunakanyar fölé emelkedő Prédikálószéken találkoztak, hogy a Varázslatos Magyarország díjátadóján filozófiájukról, tanácsaikról beszéljenek a követőiknek.
„Élményt nyújtson egy kép, amit kimerevített felvételen sokkal nehezebb elérni, mint mozgón – vallja Máté Bence. – Etológiailag is legyen érdekes, én ezt keresem egy fotóban. Egy képnek szépnek kell lennie, az a kérdés, szeretném-e látni a falon. Túl azon, hogy technikailag legyen tökéletes, és benne legyen az, hogy »hű de gyönyörű«, meséljen el egy történetet.
Látható legyen egy olyan etológiai jelenet rajta, amitől ez egy egy igazi természetfotó lesz.”
Daróczi Csaba szerint az újdonság, a megismételhetetlenség, az esztétikum mind ott rejlik az igazán nagy fotókban.
„Fontos az első benyomás, amitől felszisszen az ember – véli. – Törekedjen mindenki a csúcsképekre. Erre akkor van esélye, ha minél többet kint van a természetben. Ha hagyja, hogy rátaláljanak a ritka pillanatok. Ezek mellbe vágnak, olyan hatást tesznek rám.”
Miután Daróczi Csaba – kérdésre válaszolva – elmondta, hatszor nyerte már meg a Varázslatos Magyarország természetfotó-pályázatának első díját, Máté Bence szavaiból kiderült, ő annyiszor vitte haza a pálmát, ahányszor elindult. Nagyon szerencsés tartja magát, hogy mindjárt az induláskor bekerült a körforgásba, ezért egy óriási anyaggal tudott pályázni. De még neki is nagy kihívást jelentett, hogy változatos képanyagot állítson össze, hiszen korábban havonta tíz képet kellett beküldeni és minden hónapban meg kellett küzdeni a pontszámokért.
„Ez egy olyan embernek is nagy feladat, aki főállásban ezzel foglalkozik”
– tette hozzá.
Szintén nyert más első díjat korábban Potyó Imre, és ezt idén is neki ítélték oda. Elgondolásairól így beszélt a Duna fölé magasodó hegycsúcson:
„Újítottam, halszemmel fotóztam végig az évadot.
Újrafotóztam a korábbi témáimat, csak jóval szélesebb látókörrel, közelebbről. Újszerű perspektívát kaptam ezzel, szerintem ez a kulcs. Azt vettem észre magamon, hogy elképesztő szenvedéllyel fordulok a természeti értékeink iránt. Rajongani tudok egy-egy témáért, fajért. Képes vagyok órákat, heteket kint lenni, egy héten akár hatszor is kimenni egy-egy témáért. Ez a rajongás, ez a szenvedély átalakul kitartásba. Nagyon szeretek kalandozni, felfedezni, megismerni témákat. Bennem van ez a keresés, ami olyan képeket eredményezhet, amilyeneket nem vagy alig láttunk. Legalábbis erre törekszem.”
A zsűri idén 250 pályázó 5000 képe közül válogathatott, ami alapján a pandémia alatt kétszer olyan népszerű lett a természetfotózás. A zsűri szerint fontos, hogy a képek legyenek őszinték, szeretettel készüljenek, hangolódjanak rájuk a fotósok.
Keleti Éva fotóművész pedig mindezekhez hozzátette:
„Ugrásszerű fejlődésnek indult a természetfotózás és kezdi levetkőzni a tárgyszerűséget. Ha egy kép elém kerül, egyrészt megpróbálom megkeresni benne a nemzetközi trendet, másrészt a magyar trendet. És az már a számomra egy jó pont, ha nem találok ilyent, hanem egyéni felfogással, egyéni gondolkodásmóddal találkozom.”
Kiemelt kép: Máté Bence Brazíliában. Forrás: Wikipedia Commons