A szociális szorongással küzdő introvertáltabb típusú gyerekek a járvány első szakaszában megkönnyebbültek, hiszen nem kellett annyira megfelelniük az adott kortárs közegnek. Ma már ők sem érzik jól magukat. A Very Important Planet Artai Monika klinikai gyermek-szakpszichológussal készített interjút.
Hasonlóan reagálunk a járvány különböző hullámaira?
Nem. Az első körben, amikor egy teljes lezárás volt, az emberek az utcára, még a boltba is alig mertek kimenni. Megindult az online oktatás, amire fel kellett készülnie mindenkinek, az erőforrásokat meg kellett osztani. Sok helyen nehezem ment ez az átállás.
Sokkoló volt, hogy hirtelen kellett berendezkedni egy teljesen más életmódra. Azok a családok is összezáródtak, ahol nem voltak nagyon jóban egymással, ami bántalmazó helyzetek kialakulásához vezethetett, ha már nem volt eleve az.
Közös élettérbe került a főzés, a munka, a tanulás és a játszótér, ami feszültséget okozott. Az online felületeket sem a gyerekek, sem a tanárok nem tudták megfelelően kezelni. Ez a beszűkült helyzet nagy fokú szorongással járt. A nyár viszonylag szabad volt, majd jött a második hullám, amikor egy más típusú életmódhoz kellett alkalmazkodni. Az óvodások és a kisiskolások visszakerültek a valós terükbe, a középiskolások egy része azonban továbbra is online oktatást kapott, így közülük az elsősök szinte alig ismerik az osztálytársaikat. Közben egyre több információt kaptunk a vírusról, azt is mindenki eldönthette, hogy ez ijesztő vagy megnyugtató.
Olyan, mintha egy nagy kísérlet részesei lennénk, az látszik, hogy a harmadik, vagy a huszonnyolcadik hullámhoz is másképp kell alkalmazkodni, amíg nincs vége.
Mitől fél a gyerek jobban, a betegségtől, vagy attól, hogy megváltozik az élete?
Az első hullám bezárásai során senki sem tudta, mi változik majd, így a bizonytalanság okozott szorongást. Korosztályonként változó a hatás, egy óvodás nem tudja elképzelni, hogy megváltozik az élete, mert az időfogalma még nem alakult ki. Egyébként elbagatelizálták, amikor azt mondták, hogy „ez a vírus ismeri az életkort és 12 éven aluli gyerekeket nem bánt”.
Ez csak részben igaz, valóban kevesebb közöttük a beteg, de ma már azt is tudjuk, hogy a gyerek, miután átesik tünetmentesen a betegségen, szövődményként kaphat egy gyulladást, amiből csak nehezen lehet kigyógyulni. Összességében az első hullám alatt leginkább csak akkor kerültek kapcsolatba a vírussal, ha a családban valaki fertőzést kapott, vagy amikor az óvodai, iskolai fertőzés miatt karanténba került.
Az új közösségi viselkedésmódokat könnyen elsajátították, a nagyobbak maszkviseletet, a távolságtartást és a gyakori kézmosást.
A családok szorongási szintje összességében nőtt, így a gyereké is, de a kiváltó ok nem feltétlenül a betegségtől való félelem, inkább a létbizonytalanság.
Az életkornak megfelelően egyébként is jelentkeznek félelmek a gyerekeknél, azonban az még nem látszik, hogy ezek a járvány miatt mennyire fokozódtak. Azt el tudom képzelni, hogy jelentősen növekedett.
Melyik korosztály veszített a legtöbbet?
A legtöbbet a középiskolások, ugyanis ennek a korosztálynak a legfontosabbak a kortárs kapcsolatok. A szülőkről történő leválás, a barátságok kezdete, a világmegváltó gondolatok megosztása, és ami a legfontosabb, a párkapcsolatok kialakítása ebben az időszakban történik, ráadásul az oktatásban is elszeparálták őket, ahol nagy terhelést is kapnak. A korlátozások miatt nincsenek meg az együttlétek keretei. Fontos szakmai kérdés, hogy a járvány mennyire hosszú távon okoz traumát, meddig hurcolja majd magával ez a generáció a kényszerű elidegenítést, lehetséges-e később pótolni bizonyos dolgokat, át lehet-e keretezni az átélt időszakot.
Biztos, hogy lesz olyan gyerek, akit szociálisan nagyon visszavet a járvány, és lesz olyan, aki a végén egyszerűen megkönnyebbül.
A reakció attól is függ, hogy a fiatal milyen impulzusokat kap, mennyire tudja megvédeni, vagy függetleníteni magát a környezetének káros hatásaitól, mekkora társas támogatást tud generálni saját magának az online térben.
A traumákra azt szoktuk mondani, hogy minél több embert érint, annál könnyebb megemészteni társadalmi szinten, és minél személyesebb, hozzánk, annál nagyobb sérülést és hosszabb ideig tartó károsodást okoz. Ez a járvány pedig mindenkit érint.
Kimondható, hogy mindenki sérül az izolációban?
Nem feltétlenül. Ahol eleve voltak kényszeres jellegű viselkedésformák vagy szorongásos tünetek, azoknál felerősödhettek azok, de azt nem tudjuk, hogy összefügg-e azzal, hogy a családban volt-e beteg vagy sem. Egyes gyerekeknél megjelentek bizonyos fokú egészség szorongások, kényszerek, mágikus cselekedetekkel összekapcsolható viselkedési formák. Ugyanakkor vannak, akik jól megtalálták a terüket az online világban, de ezzel párhuzamosan azok a rutinok, amik a hétköznapi élethez kötötte őket, megszűntek. Ez adott esetben okozhat alkalmazkodási és magatartásbeli gondokat adott.
Az idősebb korosztálynál a depresszív hangulati ingadozások, krónikus fáradtság, valamint az elmagányosodás a jellemző. Vannak viszont olyan figyelemzavaros gyermekek, akik így eredményesebben tudtak tanulni, hiszen nem zavarja őket az iskolai környezet, kevesebb inger éri őket.
Az eleve erős szociális szorongással küzdő introvertáltabb típus fellélegzett, hogy nincs rajtuk teher, nem kell annyira megfelelniük az adott kortárs közegnek.
De ennyi idő után már ők sem érzik jól magukat, mert ami akkor megkönnyebbülésnek számított, az mára átalakulhatott hiánnyá.
Borítókép: Pixabay/ Alexandra_Koch