Miután néhány hónapja bemutattuk a Fertő tóhoz tervezett kiemelt állami beruházást, amelyeknek az élővilág- és tájvédelmi szakértő szerint sincs semmi keresnivalója egy ikonikus nemzeti park területén, az élet természeten nem állt meg. A beruházás legújabb fejleményeiről Jakál Adrienn, a Párbeszéd soproni önkormányzati képviselője, elnökségi tagja Facebook-videójában számolt be.

Mészáros Lőrincék titkolják, mi folyik a Fertő tónál!

Közzétette: Jakál Adrienn – 2021. március 23., kedd

Mint elmondta, a tavalyi évben pedig egy hosszas közbeszerzési eljárás után, amelyet többször módosítottak, végre sikerült eredményt hirdetni, és 8,9 milliárd forint értékben Mészáros Lőrinc kft.-je el is kezdhette a beruházást. Hozzátette:

„Múlt héten megkerestem Kárpáti Bélát, a Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. vezérigazgatóját, hogy engedjen be a területre, és mutassa meg, hogy jelenleg milyen fejlesztés zajlik. A mai napon az alábbi elutasító levelet kaptam.

»A Mészáros és Mészáros Kft. 2020. december 17-én munkaterületet kapott a „Fertő Tavi Vízitelep Fejlesztése” beruházás keretében a Sopron Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt-től, mint beruházótól. Az építési területen jelenleg olyan mélyépítési munkák zajlanak, amik fokozottan balesetveszélyesek. A fentiekre tekintettel sem a beruházó, sem a kivitelező nem járul hozzá a területre történő belépéshez.«

Természetesen megértem azt, hogy egy munkaterületen nem lehet csak úgy szabadon kószálni. Ugyanakkor ennek a tiltásnak ellentmond az, hogy nem sokkal ezelőtt megjelentek az interneten profi fényképek a munkaterületről. A fényképeken pedig egyértelműen látszik, hogy azt nem egy építőipari munkás készítette a telefonjával, de nem is az építésvezető készítette.

A beruházás kezdete óta folyamatos a titkolózás, január óta pedig hermetikusan lezárták ezt a területet.

Farkas Ciprián, Sopron város polgármestere, Barcza Attila, Sopron és környéke fideszes országgyűlési képviselője és Kárpáti Béla sem hajlandó beszélni a beruházás luxusrészéről. Nem hajlandóak beszélni arról sem, hogy ezen a természetvédelmi területen mekkora terület fog elveszni, és mekkora területet fognak valójában lebetonozni. Nem beszélnek arról sem, hogy kinek az érdekeit szolgálja majd ez a luxusberuházás, a luxusszálloda és a lebontott cölöpházak helyére épülő 26 betonbungaló. Ugyanis hiába zárták le ezt a területet, az kiderült, hogy az elmúlt időszakban a cölöpházak lebontásra kerültek.

Sajnos napról napra félő, hogy több kárt okoznak ezen a természetvédelmi területen, és ahelyett, hogy nyíltan kommunikálnának az emberekkel, csak folytatják a titkolózást.

Mi a Párbeszédben azért dolgozunk, hogy csak és kizárólag a természetet óvó fejlesztések valósulhassanak meg, amelyek valóban a helyiek érdekeit, a kiscsaládosok érdekeit szolgálják, nem pedig a NER-elitet szolgálják majd ki.”

Jakál Adrienn Facebook-posztja beszámol arról a fejleményről, hogy a megyei kormányhivatal március 21-én engedélyezte a fakivágást azon a területen, amely Natura 2000 védelem alatt áll. Mint írja:

„A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal engedélyezte 14 db fa: 8 fehér fűz, 1 kecske fűz, 2 fehér nyár, 3 nemes nyár kivágását. A pótlási határidőnek 2022. december 31-ét határozták meg. Az I. és II. ütemű közbeszerzések alapján, már amit ki lehet bogozni a módosítások után, jelenleg összesen 260 fa kivágásánál 271.979 m2 nád irtásáról és 54.780 m2 fás, bokros terület cserjeirtásáról és gyökértelenítéséről van megkötött szerződés. Ezek nagy része már az I. ütem alatt megvalósult Valahogy most sem látszik a sokat hangoztatott zöld, környezetvédelmi álláspont. Azt pedig csak remélni lehet, hogy a kivágott fákat valóban jó minőségű fákkal pótolják, és ebben az esetben tényleg nem sajnálják a pénzt.”

Kiemelt kép: Wikipedia Commons