Keresi a gazdáját annak a kutyának a gazdáját, amelyik gyógyíthatatlanul megharapott egy fókát Londonban.  A BBC mellett az Euronews is beszámol az esetről: a Freddie Mercury-nak hívott, nagyon népszerű tengeri emlős olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az orvosok azt látták a legjobbnak, ha elaltatják.

Egyre több a fóka a Temzében, egy vadállatokat kezelő kórház szerint pedig már több példányt is kellett kutyaharapás miatt ellátniuk.

Arra kérik a helyieket, hogy pórázon sétáltassák kutyáikat a fókák közelében.

Freddie-t decemberben Hollandiában kellett megmenteni, majd januárban Calais-ban keveredett bajba. Ezután felúszott a Temzén, ahol lenyelt egy halat, amelyben kampó volt. Egy speciális alakulat és egy állatorvos segített ekkor rajta.

A londoni Zoológiai Társaság felmérése szerint idén 117 tengeri emlőst észleltek a folyóban. Egy másik fóka az utóbb időkben rendszeresen pihen és napozik a Temze partján, London egy délnyugati kerületében.

Az ötvenes években a folyót halottnak nyilvánították, de amint visszaszorították a növényirtószerek használatát és a szennyvíz vízbe eresztését, egyre több gerinces állat is megjelent a Temzében. Ezt követte az olyan nagyobb testű, prédára vadászó ragadozók megjelenése is, mint a delfinek, bálnák, legutóbb pedig már a fókák.