Az amerikai űrkutatási hivatal Insight Mars-szondája által gyűjtött szeizmikus adatokat tanulmányozva egy nemzetközi kutatócsoport kiszámolta a Mars magjának a méretét – írja az Index.hu a Phys.org tudományos portál cikkére hivatkozva. Eddig pusztán a Föld és a Hold magját tudták megmérni. 

A számításokat elemző tudosók eredményeiket az online térben rendezett 52. Hold- és Bolygótudományi Konferencián teszik közzé, azonban az egyik kutató, Simon Stahler, hozzáférhetővé tette a prezentációt a nagyközönség számára is.

A NASA 2018-ban indította útnak az Insight-missziót, amelynek leszállóegysége sikeresen landolt a Marson. Az űreszközt azzal a céllal küldték a vörös bolygóra, hogy gyűjtsön olyan adatokat, melyekkel feltérképezhető a bolygó belső struktúrája. 

Az Insight ezt remekül végzi, hiszen a szeizmométer, amely 2019. április 6-án észlelt először rengést a Marson, azóta már ötszáz szeizmikus mozgás adatait továbbította. 

Borítókép: Pixabay/ WikiImages