Magyar László a vasiparban dolgozott, a felesége varrónő volt, mielőtt olyan szinten elsajátították a főzés művészét, hogy címek sorának birtokosai, főzőversenyek díjazottjai és zsűritagjai lettek. Megálmodták és létrehozták a Szeretet Szigetét, lakomáikon pedig a legjobbat adják leginkább rászorulóknak. Olyan összefogást értek el Kapuváron, amelynek a világjárvány sem vethetett véget. Visszatérően főznek Róma szegényeinek is, amelyet Ferenc pápa személyesen köszönt meg.

Ők „a kalocsai paprikás ételek királyai”, „a főzelékételek fejedelmei”, „a sváb ízek örökös őrzői, a Szabadtűzi Lovagrend lovagjai. Mindezeket a címeket nem mi ruháztuk az ÍzvadÁszok Kapuvári Gasztronómiai Egyesületre, hanem magas minőségű ételeikkel érdemelték ki országszerte. Nem tehetősek számára készítik őket, hanem éppen azoknak, akik a silány élelmiszert sem tudják megfizetni.

A Szeretet Szigete és a vasárnapi ebéd

Magyar László és felesége a szegényeket szolgálja az igényes ételekkel, és bár az egy évre tartó világjárvány a vendéglátásban felbecsülhetetlen károkat okozott, őket megőrizte a tevékenységükkel együtt.

„Amit itt helyben, Kapuváron meg lehet tenni, azt továbbra is megtesszük. 2019-ben megálmodtuk a Szeretet Szigetét, ez megvalósult és tovább él. Egy szabad téren álló szekrényben tartós élelmiszereket gyűjtünk, elsősorban a barátaink töltik fel, és akinek szüksége van rá, kivehet belőle. A zöldségesektől zöldséget, a péktől kenyeret kapunk, családok is megkérdezik, mire lenne szükségünk. Például rizzsel, liszttel segítenek, mások anyagi támogatást nyújtanak. Heti rendszerességgel mi viszünk élelmiszert a szegényeknek. Mivel egyre többen kerülnek karanténba, olyan is előfordul, hogy vasárnap délelőtt hív fel valaki, aki segítségre szorul. Ilyenkor a családi főzést is abbahagyjuk, és megyünk. Nem érezzük tehernek” – mondja Magyar László.

Forrás: Facebook.com/ÍzvadÁSZOK

Találkozás Ferenc pápával

Egykor a vasiparban vállalt munkát, majd feleségével, a korábban varrónőként dolgozó Katalinnal szakácsiskolát végeztek. Mára a minősített étkek bírálói, főzőversenyek zsűritagjai lettek. Ételeikből nagyobb ünnepeken is jut a legkiszolgáltatottabb rétegeknek, nemcsak a városban, és nem is csak az országban.

„Vízkeresztkor ételt osztottunk idén is Kapuváron, szigorúan betartva a járványügyi szabályokat – folytatja az alapító. – Ezen az ünnepen idén zsinórban hetedszer mentünk volna Rómába a szegényeknek főzni, de a koronavírus miatt oda már nem utazhattunk el. 2015-ben jártunk ott először, Ferenc pápa személyesen köszönte meg nekünk a munkánkat.”

Ha egy város összefog

Az első római út óta városi összefogás alakult ki az ÍzvadÁszok tevékenysége nyomán, és mint Magyar László szavaiból kiderül, a támogatók nem véletlenül tartanak ki a nehéz időszakokban is.

„Tiszta lapokkal játszunk, így nemcsak ismertséget szereztünk, hanem elismertek is lettünk – teszi hozzá. – Minden év végén összehívjuk a támogatóinkat egy közös vacsorára, amelyre Tamás atya, a helyi plébános és Hámori György polgármester is eljön, ilyenkor részletesen beszámolunk a helyzetünkről, arról, hogy mennyi adományhoz jutottunk és mennyit használtunk föl, mindezt pedig értékelik. A fő támogatónk a helyi önkormányzat, a polgármester szívén viseli a munkánkat, év közben többször rákérdez, hogyan állunk.”

Ünnepi szeretetlakomák

Hetedik éve egyesületként működnek, pályázat útján is hozzájutnak a segítséghez. Így tarthatnak szeretetfőzéseket, amelyekből idén már több megvalósult. Legközelebb Nagyszombaton látják vendégül a környék szegényeit, száznyolcvan-százkilencven adag ételt készítenek egy ilyen alkalommal, ami hetven-nyolcvan családhoz jut el.

„Jó kapcsolatot alakítottunk ki a Nyitott KAPU-VÁR szociális központtal, tőlük kapjuk meg a rászorulók listáját – mondja Magyar László. – Ma már házhoz viszünk műszaki cikkeket vagy minőségi ruhákat is, amelyeket nemrég Ausztriából kaptunk. Ők valóban mind olyan családok, akiknek szükségük van a segítségre, és tudjuk azt is, hol élnek beteg gyermekek, vagy olyan idősek, akik nem is tudnának kimozdulni.”

Mivel a legnehezebb sorsú embereket továbbra is a legmagasabb szinten akarják kiszolgálni, a gasztronómiai megméretésekről sem mondanak le.

„Aki versenyez, annak edzenie is kell”

– vallja az ÍzvadÁszok atyja, hozzátéve, hogy ezért is gyakorolnak a polgármestertől kapott konyhában, amiből aztán a rászorulóknak jut a java.

Kiemelt kép: Wikipedia Commons