A téli hónapokban 121 embert ért fagyhalál Magyarországon, ebből 17 személy február utolsó két hetében vesztette életét. A Magyar Szociális Fórum elemzése szerint az elhunytak többsége fűtetlen lakásban, helyiségben hűlt ki, kórházba szállítás közben vagy bekerülésük után halt meg, mert már nem tudtak rajtuk segíteni – írja az Index.hu.

Az emberjogi fórum korábban azt írta, hogy az egy évvel ezelőttihez képest kevesebb a végzetes kihűlés, de a jelenség tömeges és a szám még mindig magas. A kilakoltatásokat, a szociális lakásépítés elmaradását és az öregek elhanyagolását nevezték meg fő okként.

Borítókép: Pixabay/ dianaparkhouse