Úgy saccolom, hogy kábé harminc kilót hízhatott Orbán Viktor, amíg a Liberális Internacionálé alelnöki tisztségétől az Európai Néppárt alelnöki posztján át eljutott odáig, hogy jelenleg az illiberálisok alelnöke is lehetne, ha volna ilyen szervezet.”

Nónay Gábor publicisztikája.

Nemrégiben Gazdag Istvánt annyira megihlette a kedvenc főszerkesztője, Bencsik András véleménye, mely szerint Szabó Tímea ronda és gonosz, hogy globálisan vizsgálta meg az emberek ideológiai elkötelezettsége és pártállása, illetve fizikai megjelenése és mentális állapota közötti kölcsönhatások kutatási eredményeit.

Amilyen ronda, olyan gonosz címmel rögvest publikálta is, hogy nemcsak a Párbeszéd frakcióvezetője ilyen, hanem az összes balliberális politikus, sőt, a szavazóik is, új szintre emelve a „Senkik vagytok, hej, hej, hej!” néven ismertté vált fideszes tételt. Bevezető ujjgyakorlatként közli, hogy a „tipikus női arcvonású” női politikusok inkább republikánusok, mint a nemileg kétes vagy férfias arcvonású nőtársaik, illetve minél kevésbé nőies egy nő, annál valószínűbb, hogy demokrata párti szavazó.

De a baloldali férfiak sem járnak jobban, róluk azt tudhatjuk meg, hogy alacsonyabb a tesztoszteronszintjük, mint a jobboldaliaknak, akik elégedettebbek az életükkel, jobban érzik magukat, és nagyobb valószínűséggel elégedettek a szexuális életükkel, mint a baloldaliak.

Egyébként is minél jobban néz ki valaki, és minél magasabb, annál nagyobb a valószínűsége, hogy konzervatív beállítottságú, továbbá minél magasabb, általában annál intelligensebb is. A konzervatívok nagyobb önuralmat képesek tanúsítani a liberálisoknál, ezért sikeresebbek például a fogyókúrázásban is, nem csoda, hogy a demokraták önmaguk helyett hajlamosak a genetikát hibáztatni az elhízásukért. A magasság tehát általában a konzervatívoknak jut az intelligenciával és a kiegyensúlyozott szexuális élettel együtt, míg a demokraták e hiányosságaikat a testsúlyukkal, illetve érzelgősséggel és irracionalitással próbálják teljesen hiábavalóan pótolni. Végül oda lyukad ki, hogy igen, lehet általánosítani Bencsik András megfigyelését, ugyanis tudományos tényszerűséggel leszögezhető, hogy a balliberális oldal nő politikusai és női szavazói – finoman szólva – kevésbé nőiesek politikai riválisaiknál, férfi társaik pedig rosszabb megjelenésűek, alacsonyabbak, gyöngébb fizikumúak, és fiatal nő társaikhoz hasonlóan potyalesőbbek, általánosságban is kevésbé boldogok, kevésbé elégedettek a szexuális életükkel, sikertelenebbek a párkeresésben, kevésbé egészségesek, kevésbé intelligensek, viszont kövérebbek és hisztérikusabbak, a pszichéjük nincs teljesen rendben, így minden okuk megvan rá, hogy gonoszok is legyenek.

Bár elég lenne ezt annyival elintézni, hogy Gazdag István IQ-ja a magasságától, a testsúlyától és a pártállásától függetlenül olyan, amilyen, de a puding próbája mégiscsak az evés, legalábbis a balliberálisoknál, és ez arra indított, hogy egy tesztalanyon kipróbáljam a tételét.

Erre pedig ki lehetne alkalmasabb, mint a magyar kereszténydemokrácia vezérlő csillaga, azaz a miniszterelnök. Mielőtt Bayer Zsolt felsikítana, hogy megint bántják a Viktort, szeretném előre bocsátani, hogy nem Orbán Viktor testalkatán, hanem ezen az eszement teórián nevetek kínomban. Ennek tisztázását követően nézzük, hogy e gazdag gondolatiságú írás nyomán milyen következtetésekre juthatunk Orbán Viktorról, és az ő kacskaringós politikai pályafutásáról.

A miniszterelnök nem túl magas, és kissé elhízott.  A magasság az ő korában nagyjából állandó tényező, Orbán Viktor nem tehet róla, így arról sem, hogy a szerző szerint echte balliberálisnak tűnik, alacsony IQ-szinttel. No de a testsúly, kérem, hát hol marad a konzervatívok legendás önuralma? Rémisztő belegondolni, hogy Gazdag István a miniszterelnökről pusztán a külseje alapján tudományos tényszerűséggel azt gondolhatja, hogy nagy valószínűséggel nem elégedett az életével, egy potyaleső, akinek a pszichéje sincs teljesen rendben, így minden oka megvan rá, hogy gonosz legyen. Viszont nem demokrata, tehát valami nem stimmel. Harminc évvel ezelőtt sem lehetett magasabb, de akkor vékony volt, és liberális. Emlékezetem szerint polgárként még ideális volt a testtömegindexe, illiberálisként viszont egyértelműen elkezdődött a hanyatlása ebből a szempontból is.

Mi következik ebből? Nyilván semmi, azon kívül, hogy a miniszterelnöknél a hatalom mindent legyőző akarása pótolja a politika kívánatos elvi alapjait, de ezt eddig is tudtuk, és ez ráadásul független a testsúlyától.

De vajon milyen felismerésekre jutunk, ha Gazdag Istvánt követjük a sötétségbe? Hogyan lehetséges, hogy amikor Orbán Viktor még demokrata volt, akkor volt vékony, most meg egyik sem? Úgy saccolom, hogy kábé harminc kilót hízhatott Orbán Viktor, amíg a Liberális Internacionálé alelnöki tisztségétől az Európai Néppárt alelnöki posztján át eljutott odáig, hogy jelenleg az illiberálisok alelnöke is lehetne, ha volna ilyen szervezet. Rendben van, hogy nőni nem tudott, de a testsúlyának a változása a legrosszabb demokrata hagyományokat idézi. Ahelyett, hogy decens úriemberként állna előttünk, jelenleg inkább egy slampos demokratára emlékeztet, aki évek óta a nemzetállamok pénzén falja tele magát belga csokival. De ha már így esett, akkor legalább maradt volna demokrata, az, hogy korpulens és illiberális egyszerre, mégiscsak sok, úgy esztétikai, mint politikai, továbbá tudományos szempontból egyaránt. És bár számtalan kínzó kérdése van még az embernek, például nem tudjuk, hogy mi történne Orbán Viktorral, ha el kezdene biciklizni, majd utána Bibó Istvánt olvasna esténként, vagy mi a helyzet a szemüvegesek pártszimpátiájával, ne kívánjunk lehetetlent, nyilván nincs még ennyire kidolgozva az elmélet, meg egyébként is marhaság az egész.   

De annyit még megjegyeznék, az egy dolog, hogy a szerző és kedvenc főszerkesztője szerint Szabó Tímea ronda, valamint gonosz, és úgy érzik, hogy ezt világgá kell kürtölniük, lelkük rajta, ez őket minősíti.

Szabó Tímea vélhetően túléli, elvégre Kövér László nézetein edződik a parlamentben évek óta. Az viszont, hogy Gazdag István a nemzeti együttműködés emberpróbáló munkájában megfáradva az összes balliberális szavazóról közli, hogy rosszabb megjelenésűek, alacsonyabbak, gyöngébb fizikumúak, kevésbé boldogok és kevésbé elégedettek, stb., mint a politikai rivális, magyarul a Fidesz szavazói, már riasztó. Ezen az általa tudományos ténynek tartott izén, a jelentésén, és a lehetséges következményein azért elgondolkodhatna kicsit Gazdag István és Bencsik András, bármily különös számukra ez az ötlet. Embereket a politikai véleményük miatt gyengébb minőségűnek tételezni ronda és gonosz dolog. Ha már egyszer azt biggyesztették a lapjukra, hogy Demokrata, akkor álljanak meg egy pillanatra, és gondolkodjanak el, hogy mit jelent e szó, az sosem késő. 

A szerző ügyvéd

(Borítókép: Orbán Viktor Facebook-oldala)