Szerda délelőtt döntött az Európai Néppárt EP-frakciója: megszavazták az új eljárási szabályokat. A szavazási eredmény meggyőző volt, 180 szavazatból 148 támogatta a változtatásokat, 28-an szavaztak ellene és négyen tartózkodtak – írja az MTI.

A délelőtt folyamán Deutsch Tamás és Gál Kinga EP-képviselők  közleményben erősítették meg: kilép a Fidesz a Néppártból. Megjegyezték, jogi és politikai aggályaikat több alkalommal kifejezték a tárgyalások során, de állításuk szerint nem sikerült eredményt elérniük. A két képviselő szerint a politikai nézetkülönbségek jogi megbüntetéséről van szó.

Az eredményhirdetés után Novák Katalin megerősítette a Twitter-oldalán: a Fidesz távozik a képviselőcsoportból. A politikus közzétette Orbán Viktor erről szóló, mai keltezésű levelét. A magyar kormányfő azt írta, csalódással tölti el, hogy miközben európaiak százezrei kerülnek kórházba, az Európai Néppárt belső, „adminisztratív” megosztottságtól terhes. A Fidesznek két éve függesztették fel tagságát az ernyőpártban, az Európai Néppártban.

A szocialista Ujhelyi István szerint megnyugvás az Európai Unió híveinek és óriási stratégiai vereség Orbán Viktornak a szakítás. A politikus szerint a kormánypártiak most még nehezebb helyzetbe kerülnek, hiszen Európa szélsőséges ellenzékéből nullára csökken az érdekérvényesítő képességük.

➡ Megnyugvás a biztonságos és egységes Európai Unió híveinek, óriási stratégiai vereség Orbánnak az Európai Néppárt és a…

Közzétette: Ujhelyi István dr. – 2021. március 3., szerda

Gyurcsány Ferenc szerint lehet magyarázkodni, de a lényeg ugyanaz. A DK elnöke úgy fogalmazott vesztesek, szó sincs Európa erős emberéről, itt egy igazi lúzert látunk.

Ebben a percben hivatalos lett.Ízlelgetik már a vereség ízét. Lehet itt magyarázkodni, mint az oviban, hogy “Dehát nem…

Közzétette: Gyurcsány Ferenc – 2021. március 3., szerda

A Momentum úgy látja, hogy a Fidesz távozása az EPP-frakcióból azt is jelenti, hogy a magyar kormánypárt többé nem tagja annak a fórumnak, ahol a fontos döntéseket hozzák, mert túl kínos lett Európában.

Az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti képviselőcsoportja szerda délelőtt szavazott az új eljárási szabályzatának…

Közzétette: Cseh Katalin – 2021. március 3., szerda

Gyöngyösi Márton független EP-képviselő szerint Orbán Viktor újabb lépést tett afelé, hogy  kiléptesse Magyarországot az EU-ból.

Borítókép: Wikimédia/ European People’s Party