Megérkezett az első fekete gólya a Gemenci erdőbe. A fokozottan védett madár a bekamerázott fészekbe landolt 2021. március 2-án, reggel 7:16-kor. A Gemenc Zrt. finanszírozásával a Duna-Dráva Nemzeti Park, valamint a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület együttműködésével létrejött projektnek köszönhetően immár 9. éve folytatódhat a tudományos megfigyelés.

Az Afrikából érkezett fekete gólya a fészek elfoglalása után közel fél óráig rendezgette és takarítottaazt, majd feltehetőleg élelem után nézve elrepült. 2013 óta ebben a fészekben összesen 31 tojást raktak a madarak. A kirepült fiókák száma 13 volt.

Szemléletformálás

A webkamerás megfigyelés nemcsak a szakembereknek nyújt fontos információkat, hanem az erdőgazdaság és az együttműködő partnerek segítségével a természetvédelmi szemléletformálásában is sokat segít. Idén a Gemenc Zrt. a hivatalos weboldalán, valamint az erdőgazdaság Ökoturisztikai Központjának Facebook-oldalán rendszeresen hírt fog adni a fészekben zajló mindennapokról.

A be nem avatkozás elve

A webkamerákat megfigyelő érdeklődők, szakemberek és tudósok csak szemlélői a költés sikerességének és sikertelenségének egyaránt, hiszen ezek az események hozzátartoznak a természet rendjéhez, melybe semmiképp nem célja beavatkozni a Gemenc Zrt.-nek.

Gemenc: világon egyedülálló egyedsűrűség

Hazánkban – jelenlegi ismereteink szerint – mintegy 380-420 pár fekete gólya fészkel, közülük kb. 40 pár Gemencben. Az itteni populáció a világ legnagyobb egyedsűrűségű fekete gólya állománya. A fekete gólyák fészküket a háborítatlan, természetes vagy természetszerű erdőrészekbe építik a legidősebb, illetve legnagyobb fákra, amelyeken közel vízszintes a fészek elhelyezésére alkalmas felület (ágvilla). A leggyakrabban előforduló fészektartó fa a 80-100 évesnél idősebb kocsányos tölgy. Gemencen az elmúlt évtizedekben nem változott a fészkelő párok száma. Ez azt jelzi, hogy az élőhely megfelel a faj igényeinek. A Gemenc Zrt. által kezelt területeken a felelős erdőgazdálkodás eredményeként az elmúlt 25 évben meghatszorozódott az öreg erdők száma a 100 évnél idősebb erdőállományok területének tekintetében. A 90-100 év közötti korosztály területe háromszorosára nőtt, a 80-90 éves korosztály területe pedig másfélszeresére.

Az erdőgazdaság a foglalt fészkek köré vont védőzónák kijelölésével, az erdészeti tevékenységek időszakos átszervezésével, a turista túraútvonalak áthelyezésével segíti a madarak által igényelt zavarásmentességet a költési időszakban.

A fekete gólyák tipikus fészkelő helyei a tölgy-kőris-szil ligeterdők idős kocsányos tölgyfái. Az egyes párok területhűsége rendkívül változó. Fő táplálékuk az apró hal, béka, rovar. Az első fiókák május elején jönnek a világra. A kirepülés akár már július közepén megkezdődhet, de zömmel augusztus 10-e körül zajlik. Ezt követően néhány hetet még a fészkelőhely közelében tartózkodnak, majd útra kelnek. A fekete gólyák két fő vonulási útvonala közül az egyik a Gibraltári-szoroson, a másik a Boszporuszon vezet át.

A borítókép illusztráció. Forrás: Pixabay/ 5598375