Leszakadt egy hatalmas jéghegy az Antarktisz Brunt-selfjegéről közel a brit antarktiszi kutatóprogram (BAS) Halley kutatóállomásához.

A BAS kutatóinak jelentését itthon BBC News alapján a távirati iroda tette közzé. A tengerbe nyúló hatalmas jégmezőn elhelyezett felszíni tudományos eszközök megerősítették, hogy a jéghegy február elején vált le a már régóta repedező selfjégről. A kutatóállomáson jelenleg senki nem dolgozik, ezért emberi élet nem került veszélybe.
    

A BAS 2017-ben elköltöztette a személyzetet a kutatóállomásról, mert a jégen keletkezett repedések fenyegetést jelentenek az emberek biztonságára.


A leszakadt jéghegy mintegy 1270 négyzetkilométernyi, akkora, mint London területe elővárosaival együtt. Halley mintegy 20 kilométerre van attól a helytől, ahol a jéghegy leszakadt. A Brunt-selfjégen a kutatók GPS-eszközök sorát hagyták hátra, amelyek információt szoláltatnak a jégmozgásról a BAS Cambridge-ben lévő központjába. A Haley kutatóállomás elsősorban az ózonlyuk alakulását tanulmányozza.

A kutatók most tanulmányozni fogják a műholdas felvételeket a jéghegy leszakadásáról, hogy meggyőződjenek arról, semmilyen váratlan ingatag helyzet nem állhat elő a megmaradt selfjégen, amely a kutatóállomást tartja.

Bár az antraktiszi selfjegek nagy darabjainak leszakadása egy teljesen normális folyamat, a Brunt-selfjégen pénteken észlelt jégrepedés igen ritka és feltűnést keltő Adrian Luckman professzor szerint.

Ő az elmúlt hetekben a Bruntról készült műholdfelvételeket figyelte és előre jelezte a jéghegy leszakadását.

Az elmúlt öt évben három nagy repedés alakult ki a Brunt-selfjégrendszeren, és valamennyien előre láttuk, hogy ez a látványos dolog be fog következni. Idővel megtudjuk, hogy ezek a repedések további jégleszakadásokat idéznek-e elő a következő napokban vagy hetekben.

Kiemelt kép: PXHere