Ferencváros lehet a minta arra, hogyan alkalmazkodhat egy városrész, önkormányzat az éghajlatváltozás jelentette kihíváshoz. A Bakáts tér példája jól szemlélteti, hogyan érdemes felülírni az eredeti terveket. Az is kiderül, mi a fontosabb: a helyi rendezvények vagy az év maradék 300 napja? Zöldülő önkormányzatok sorozatunk következő része.

Egyértelmű, hogy önkormányzati szinten is meg kell találni a válaszlépéseket a klímavészhelyzetre, ma már sokkal inkább az a kérdés, hogyan? Az Energiaklub német–magyar- együttműködéssel létrejött „Berlin-Budapest klímaadaptációs párbeszéd” projektje ezt mutatja meg, kiemelve egy mintaprojektet, Ferencvárost.

Mint a kedd délutáni online előadás-sorozatból kiderült, az önkormányzatoknak érdemes személyre szabott „akciótervet” kidolgozniuk, ehhez az Energiaklubtól és a 9. kerülettől is kapnak segítséget, ajánlásokat.

Klímapanasza van? Jelentse be!

„„A válaszlépések megtervezése adatgyűjtéssel és sérülékenységvizsgálattal kezdődik, majd a célok kijelölése és a szükséges intézkedések meghatározása következik. Ezt egészíti ki az akciótervezés és szükség esetén a modellezés – mondta Pej Zsófia, az Energiaklub adaptációs szakértője. – Az elmúlt egy-két év alapján egyre több önkormányzat foglalkozik az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodással, ami a lassan hat éves munkánk eredménye is.”

Középső Ferencváros. Forrás: Wikipedia Commons

A településüzemeltetéstől, a közlekedésfejlesztésen át a vízgazdálkodásig – benne az esővíz hatékony gyűjtését és hasznosítását jelentő csapadékvíz-gazdálkodással – rengeteg önkormányzati feladattal függ össze a klímavészhelyzet. Az ide tartozó problémákat a lakosság is bejelentheti pontos helymeghatározással: a klimapanasz.online alapból Ferencvárost ajánlja fel erre, de mivel bárhová tovább lehet csúsztatni a térképet, a kerületen kívüliek is használhatják viharkárok, allergizáló növényzet, belvizek, elöntések, árvíz- és hőjelenségek bejelentésére.

Megéri az átmeneti káosz

Reiner Roland kerületi alpolgármester konkrét példával is érzékeltette az adaptációt. Kiemelte a mikroklimatikus modellek szerepét, amelyek kézzel fogható haszonnal járhatnak.

„A Bakáts téri templom előtti rész nyáron a hőkatlanná válik, közösségi tervezés alá vonjuk ezt a területet

– mondta. – Az eredeti tervekhez képest, amelyben dísztér szerepelt szökőkúttal, jelentősen megnő a zöld felület. 2022 tavasza után érdemes megfigyelni, mennyit változik a terület mikroklímája.”

Forrás: Wikipedia Commons

Mint hozzátette, a klímapanasz-bejelentéseken is látszik: foglalkoztatja az embereket az éghaljatváltozás. A kerületben megindult az építési szabályzat felülvizsgálata is klímaalkalmazkodás szempontjából, a faültetések és a forgalomcsökkentés is a része a válaszlépéseknek.

„Rajtunk múlik, az akciótervből mit tudunk megvalósítani

– folytatta. – Jól áll a társadalom olyan szempontból, hogy sokan tudják, tenni kell valamit a klímaváltozás miatt, de a közlekedéssel összefüggő megoldások érdeksérelemmel járnak. Azok a hangosabbak, akiknek sérülnek az érdekei, az átalakítások sokszor kisebb káosszal járnak. A megszokotthoz képest az új közlekedési rend rövidtávon nem tetszik mindenkinek, de meg lehet szokni. Megteremthető az egyensúly, hosszútávon mindenkinek jobb lesz. Ez nem mindig dicsőséges küzdelem, megtorpanásokkal jár, de megéri felvállalni a konfliktusokat. Én más kerületekkel is szívesen megosztom a tapasztalataimat.”

A zöldet is le lehet takarni, a Bakáts Feszt is megtartható

Szűcs Balázs kerületi főépítész felhívta rá a figyelmet, hogy a városrészben új, lapostetős épület már csak zöld felületként jöhet létre. A nyári zivatarok túlterhelik ugyanis a csatornarendszereket, ezek a zöld tetők pedig segítenek a vészhelyzet megelőzésében. Az országos szabályzathoz képest is szigorítottak a parkoláson: minden 10. parkolóhely után e-töltőt kell létesíteni, „ha már az autóktól végleg nem tudunk megszabadulni”. Sávokat szabadítanak fel fák telepítésére, előtérbe helyezik a klasszikus árnyékolástechnikát a homlokzatok növényesítésével, ami mentesítést jelenthet a klímarendszerek használata alól.

Forrás: Kazai Zsolt, EPC Project Corporation Climate

Külön kitért a Bakáts térre: „A tér fele zölddel lesz beültetve, várhatóan már idén tavasszal elkezdődnek a munkálatok. A korábbi terv szerint ez egy teljesen leburkolt terület lett volna néhány rendezvény miatt, de az év többi 300 napjára sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetni, pihenés és a kikapcsodás szempontjából. A zöld felületek ideiglenes leburkolásával pedig a jövőben a Bakács Feszt is megtartható.”

A sorozat korábbi részeit itt, itt és itt olvashatják.

Kiemelt kép: Wikipedia Commons