Megújult Budapest és Pest-megye 15 vízitúra megállóhelye 799 millió forintos, vissza nem térítendő, európai uniós támogatással Szobtól Dömsödig, a Közép-Duna vízi turizmusának most lezárult komplex fejlesztési projektjében.

Mindezt Schmidt Gábor, a konzorciumvezető Magyar Kajak-kenu Szövetség (MKKSZ) elnöke kedden Budapesten, online sajtótájékoztatón. Az MTI összefoglalója szerint a túrázni vágyók a 2021-es vízitúra szezon kezdetétől vehetik igénybe az új szolgáltatásokat. A fejlesztési programnak köszönhetően várhatóan fellendül a vízi turizmus a Közép-Dunán, iskolák, civil szervezetek, vállalkozások ismerkedhetnek meg a vízi lehetőségekkel, új szabadidős csoportok formálódhatnak – tette hozzá. Jelezte: a vízi turizmust érintő komplex, más túrázási módokhoz, így a kerékpározáshoz kapcsolódó fejlesztések folytatódnak, amiben az önkormányzatok fontos partnerei a szövetségnek.

Ismertette, hogy több helyszínen infrastrukturális fejlesztések történtek, néhány meglévő megállóhelyen eszközfejlesztéseket hajtottak végre, ezzel is segítve a térség vízi turizmusának előrelépését.

Fontosnak nevezte, hogy a Római-partot is bekapcsolták a Dunakanyar felfedezését lehetővé tevő útvonalba.

A megújult vízitúra pontok: Szob, Vác, Göd, Dunakeszi, Dunabogdány, Leányfalu, Szentendre, Római Part, a 13. kerületi Latorca utca, Pesterzsébet, Csepel, Szigetszentmiklós, Szigetcsép, Ráckeve, Dömsöd. Kiemelten kezelték a váci megállót, az új csónakház kétszintes épülete egyszerre szolgálja majd az utánpótlás-nevelést és a vízitúrázást is. A másik kiemelt pont a Római Part. A Duna mellett várják az érdeklődőket a többi projektben létrejött új útvonalakon a Felső-Tiszán, a Balatonon is, a túrák megtervezéséhez a viziturapont.hu oldal nyújt segítséget.

Kiemelt kép: Pixabay