Nincs kapcsolat a Pfizer/BioNTech koronavírus elleni vakcinája és a beoltások után jelentett halálesetek között, és nem azonosítottak új mellékhatásokat sem. Ezt közölte az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) pénteken Amszterdamban.

Mint az MTI írja: az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő ügynökség a vakcina bevezetését követő első biztonsági felülvizsgálata nyomán megállapította, hogy nem hozhatók összefüggésbe az oltás beadása után regisztrált halálesetek – köztük idős, törékeny egészségű embereké – a vakcinával.

Megállapították, hogy ezek az esetek nem vetnek fel az oltás biztonságával kapcsolatos aggályokat.

A biztonsági követelményeket ellenőrző laboratórium elemzésének adatai összhangban vannak a vakcina ismert biztonsági profiljával.

A vizsgálatok eredménye nem utal újabb mellékhatások megjelenésére.

A jelentésekben közölt alkalmi, súlyos allergiás reakciók nem haladták meg a már korábban megállapított mellékhatások mértékét – közölték. Az oltóanyag előnyei a koronavírus-járvány visszaszorításában és a megelőzésben továbbra is felülmúlják az esetleges kockázatokat. A vakcina alkalmazásával kapcsolatban nincsenek javasolt változtatások – tették hozzá.

Az EMA december 21-én ajánlotta forgalmazásra a Pfizer amerikai gyógyszergyártó és partnere, a BioNTech német biotechnológiai cég által kifejlesztett oltóanyagot, amelyet karácsony óta alkalmaznak az uniós tagállamokban.

Kiemelt kép: MTI/Mónus Márton