A koronavírus-járvány és egyéb hatások miatt jelentősen emelkedett tavaly a hazai használt autók átlagára – írja a Vezess.hu.

Leginkább az egymillió forint alatti és a 2-3 millió forintos autókat keresik a piacon. Az utóbbi szegmensből szemezőknek mindenképpen jó hír lehet, hogy ennyiért már valódi hibrid és tisztán elektromos modelleket is lehet kapni. Az átlagárak is jelentősen emelkedtek: 2020 januártól decemberig 25 százalékkal, 2,48 millió forintról 3,11 millió forintra.

Az áremelkedés mögött az év végére látványosan erősödő hazai keresleten túl további tényezők is állnak: a forint gyengülése és az újabbnál újabb emissziós és biztonsági előírások miatt az új autók, valamint a külföldről érkező használtak ára is nőtt.

Egyes modelleknél még az is előfordul, hogy az 1-2 éves példány gyakorlatilag az újkori áráért értékesíthető.

Borítókép: Rácmolnár Milán