Az egyetlen magyar kommunálishulladék-tüzelésű erőmű látványos példája annak, mihez lehetne kezdeni országos szinten az évi négymillió tonna háztartási szeméttel. A hulladéklerakás a legrosszabb megoldás, kicsit sem zöld – de a miénk.
Elsőre nem arra tippelnénk, hogy az M0-s menti hatalmas citromsárga kockaépület és a fölé tornyosuló FKF-feliratú kémény az ország egyik legzöldebb helye, hulladékkezelés területén. Pedig a Budapest végén, a Mélyfúró utcában található Fővárosi Hulladékhasznosító Mű hazánk egyetlen olyan üzeme, amely égetéssel kommunális hulladékot hasznosít. Immár harminckilenc éve.
Villamosenergia a szemétből
A sorukra váró kukásautókkal napi 2000 tonna hulladék érkezik ide, konkrétabban a futurisztikus látványt nyújtó bunkertérbe, ahonnan két hatalmas polipmarkoló először is rendezgeti a rakományt, majd a kemencékbe pakolja őket.
„Budapest háztartási hulladékának körülbelül a hatvan százalékát hasznosítjuk – kezdi a bemutatást Fancsalszki Róbert üzemvezető. – A bunkerterünk egy tízezer köbméteres tárolótér, amely nemcsak raktárként szolgál a számunkra, hanem egy keveredő bázis is, hogy nagyjából egyforma fűtőértékű hulladékot kapjunk. Innen adagoljuk a kazánjainkba a tüzelőanyagot. Egy kazán óránként tizenöt tonna hulladékot tud ártalmatlanítani, hasznosítani. Utóbbi szót azért fűzöm mindig hozzá, mert az elégetéskor keletkező hőenergiát, a füstgáz hőjét felhasználjuk. Elsősorban gőzt állítunk elő belőle, majd egy turbina- és generátor-gépcsoporton keresztül villamos energiát termelünk.”
Míg a hulladék ezer fokon ég, a kilépő hő mindössze 150 fokos, vagyis a kettő különbségének, 850 foknak megfelelő hőenergiát hasznosítanak. Az éves szinten itt megtermelt energiamennyiség biztosítja 13 ezer lakás fűtéséhez a szükséges gőzt és 45 ezer lakás villamosenergia-igényét.
A füstgáztisztító és a lerakó: egy jó és egy rossz megoldás
A hulladékhasznosítónak is van azonban hulladéka, és a kilépő gáz is szennyezné a környezetet, ha nem kezelnék.
„A hulladék égetésekor a füstgázban olyan káros összetevők keletkeznek, amelyeket nem szabad kiengednünk – folytatja Fancsalszki Róbert. – Erre európai és magyar előírások is vonatkoznak. A káros anyagok határértéken belül szorítására 2003 és 2005 között egy nagy környezetvédelmi beruházást hajtott végre a cégünk, így megépült a füstgáztisztító berendezés és a csarnok.
Már teljes mértékben be tudjuk tartani az uniós és a magyar előírásokat.”
Eddig rendben is lennénk. De mi lesz a főváros kommunális hulladékának negyven százalékával, amely a hasznosító műbe kapacitás hiányában nem juthat el? Arról nem is beszélve, mi a sorsa a jelenleg a vidéki kommunális hulladéknak, hiszen nincs is több olyan üzemünk, mint a rákospalotai.
„A többi negyven százalék Budapestről és a környékéről sajnos még mindig lerakóba kerül, Pusztazámorra. Pedig tudjuk, hogy a hulladékláncban ez a legrosszabb megoldás. Erre minél hamarabb megoldást kell találni” – folytatja az üzemvezető.
Magyarország–Németország 1–70
Menet közben az is kiderül, országos szinten rosszabbul állunk. Évi négymillió tonna kommunális hulladék keletkezik ma itthon, majdnem a felét pedig még lerakjuk, miközben az Európai Unió szabályzata alapján 2035-ig tíz százalék alá kellene szorítani ezt az arányt. A 70-80 hasznosító művel rendelkező Németország, továbbá Ausztria vagy éppen a skandináv államok számára ez nem is jelent problémát. Ezzel szemben mi egyelőre keressük rá a választ – már ha keressük –, hogy mihez kezdjünk évi 1,6 millió tonnával.
Itthon egyelőre a hulladékunk 40-45 százaléka gyűjthető újrafelhasználható módon. A vidéki Magyarországon a háztartási hulladék kezelését a szelektív gyűjtés mellett a lerakók és a válogatás jelenti. Ám az utóbbi sem kínál valódi megoldást, hiszen a kiválogatott anyagokra rengeteg szennyezés rakódik, éppen ezért hiába a bálázás, eladhatatlan, feldolgozhatatlan.
Építőanyag, ami ingyen nem kell
Rákospalotára visszatérve: a gigantikus tárolótérben látott hulladék 40-45 százaléknak szintén nem itt kellene lennie, mert újrafelhasználható lenne, ha így gyűjtenénk. A kimenetkor pedig az elégetett anyag 20-25 százaléka salakként hagyja el a hasznosítót. Nem veszélyes anyag, a pusztazámori lerakó napi takarását szolgálja, amelyre a szaghatások és a szél munkája miatt van szükség.
Mint azonban megtudtuk, külföldi példák alapján felhasználható lenne, alkalmas a betonizálásra, zajvédő falak építésére.
Ez pedig ingyen lenne, a kőbányákból vásárolt nyersanyagok helyett. A jövő reménye viszont nem a falakban, hanem azokban a gyerekekben él, akik a nyílt napokon megismerhetik a Fővárosi Hulladékhasznosító Művet. Amikor éppen nem tombol világjárvány, egy-egy ilyen napon ezer-ezerötszázan jönnek ide, és mint az üzemben mesélték, hazaviszik az élményeket, rákérdeznek otthon, hogyan lehet szelektíven, újrahasznosítható módon gyűjteni a szemetet.
GALÉRIÁNK:
Kiemelt kép: Rácmolnár Milán