Az év végéig 6,6 millió adag vakcinát szállít a Pfizer Magyarországra. Az oltási sorrendről viszont hiányos és egymásnak ellentmondó információkat közöl a kormány – írja a Népszava.hu.

A kormány a hatvanon felüliek százezereit tartja bizonytalanságban napok óta azzal, hogy bár tudja, de nem mondja meg, kik férnek be az oltandók következő csoportjába. Orbán Viktor miniszterelnök ugyanis szokásos pénteki interjújában arról beszélt, hogy az oltási sorban a 60 év feletti krónikus betegek következnek. Azt is hozzátette, hogy 1 millió 756 ezer emberről van szó, akiket három betegségcsoport alapján jelöltek ki.

A lap megkérdezte az Emberi Erőforrások Minisztériumától valamint a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől is, hogy mi az a három betegség, amely elsőbbséget biztosít az oltásra, valamint, hogy az érintettek miként kapnak erről értesítést. Megkérdezték azt is, hogyan kaphatnak majd oltást az otthonuk elhagyására képtelen idősek, a háznál történő oltásoknak mi lesz a protokollja. Konkrét válaszok helyett, csupán annyit közöltek: „Amint elérkezünk a 60 éven felüliek, illetve a veszélyeztetett, krónikus betegek, illetve az otthonukba szorult mozgásképtelenek oltásához, minden érintett értesülni fog az operatív törzs sajtótájékoztatójából, a híradásokból és a regisztráció során megadott e-mail címén, hogy mikor, hogyan és hol tudja felvenni a vakcinát.”

György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, az oltási munkacsoport vezetője az operatív törzs keddi ülésén ráadásul ellentmondott a miniszterelnök pénteki nyilatkozatának is. Szerinte ugyanis a most következő, harmadik körben a 60 év felettieket fogják oltani, de koruk alapján sávosan.

Első lépésként a 89 év felettieket, akik a háziorvosuktól kapják majd meg az oltást a háziorvosi rendelőben, valamint ha szükséges, az otthonukban. György István szerint a háziorvosok megkapnak minden szükséges információt és a nagyobb praxisokhoz akár oltócsapatokat is tudnak küldeni. Beszélt arról is, hogy lassabban haladnak az oltásokkal, mint ahogyan szeretnék, de felkészültek a tömeges oltásra is. Modellezték, hogy akár 1 millió embert is be tudnak oltani 2 nap alatt. Megjegyezte: növelni tudják az oltóközpontok számát, első körben a kórházakét 102-re, de 151 járóbeteg szakellátót és több mint 4401 háziorvosi rendelőt is be tudnak vonni.

A Népszava által felhívott háziorvosok nem kaptak még tájékoztatást arról, hogy milyen vakcinával, mikor és hány embert kell beoltaniuk.

Borítókép: Pixabay