Jelentős probléma, hogy az alacsony és közepes jövedelmű országok nem jutottak eddig hozzá a koronavírus elleni vakcinához – jelentette ki pénteken Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója. A gazdag országok kapják a készlet javát írja a Napi.hu.

Sürgette ezeket az államokat és a gyógyszergyártócégeket, hogy hagyjanak fel a COVAX nemzetközi kezdeményezés rovására kötött kétoldalú megállapodásokkal. A WHO által létrehozott COVAX program kezdettől fogva szorgalmazza a védőoltás méltányos elosztását, és fellép annak érdekében, hogy a kis és közepes jövedelmű országok egyenlően részesüljenek a koronavírus elleni vakcinákból.

A WHO a héten közölte, hogy a COVAX kezdeményezéshez a 2021-re igényelt hétmilliárd dollárból hatmilliárd már összegyűlt. A pénzből segítenek az oltóanyag beszerzésében 92 fejlődő országot, amelyek saját erőből korlátozottan, illetve egyáltalán nem lennének képesek erre.

Eddig az olyan tehetős országok, mint az Egyesült Államok, az EU-tagállamok, Svájc és Izrael áll az elsőként vakcinához jutó országok lajstromának élén.

Világszerte eddig csaknem 88 millióan fertőződtek meg koronavírussal, és mintegy 1,9 millió ember esett áldozatul a kórnak. Több országban ismét megugrott a fertőzöttek száma az utóbbi hetekben. Ismételten sürgetett mindenkit a járványügyi korlátozások, illetve a távolságtartási szabályok tiszteletben tartására a fertőzés feltartóztatása érdekében.

Borítókép: Pixabay/HeungSoon