„Városaink kifosztása nem kormányzás!” címmel fogalmazott meg politikai deklarációt a demokrata ellenzéki pártszövetség. Mint írják: az év utolsó politikai akciójával az önkormányzatok kivéreztetése és az Orbán-kormány felelőtlen járvány- és válságkezelése ellen tiltakoznak.

A dokumentumot Szabó Tímea és Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnökei, Fekete-Győr András, a Momentum elnöke, Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, Jakab Péter, a Jobbik elnöke, Kunhalmi Ágnes és Tóth Bertalan, az MSZP társelnökei, illetve Schmuck Erzsébet és Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnökei írták alá.

Megfogalmazásuk szerint a demokrata ellenzéki pártszövetség az év utolsó napján is, miként a következő másfél év minden egyes napján azért küzd, hogy bizonyítsa: az Orbán-kormány a valóságot a propagandacéljainak alárendelő járványkezelésével, és az önző hatalmi-gazdasági érdekeit az ország érdekei elé helyező válságkezelésével szemben lehet a járványt és a gazdasági válságot a többség javára, felelősen, átláthatóan, a szolidaritás és a partnerség jegyében kezelni.

A deklaráció szerint az év utolsó napjaiban az Orbán-kormány több olyan döntést hozott, amellyel éppen a legnehezebb időkben dobta le magáról a kormányzati felelősséget, és lemondott több millió magyarról.

A karácsonyi pénzszórásban az Orbán-kormány a gazdaságvédelemre szánt források felhasználásával saját klientúráját támogatta. A járvány és a gazdasági válság kezelése helyett százmilliárdokat szórt el egyebek közt stadionra, motorsportra, a miniszterelnöki rezidencia környékére. A Fidesz hatalmi céljait szolgáló alapítvány támogatásával 100 milliárd forintnyi közpénzből csinált magánvagyont.

Az iparűzési adó megfelezéséről hozott kormánydöntés az ellenzéki pártszövetség szerint semmiféle érdemi segítséget nem jelent a bajba került vállalkozásoknak, érdemben veszélyezteti viszont az önkormányzatok által biztosított közszolgáltatásokat szerte az országban.

Az önkormányzatok utolsó saját bevételének megnyirbálásával csődközeli helyzetbe sodorják a magyar települések jelentős részét. Az Orbán-kormány mindezt úgy teszi, hogy az ellenzéki vezetésű településeket hétszer akkora megszorítással sújtja, mint a fideszes vezetésűeket. A megyei jogú városoknak osztott kompenzációból is kihagyta az ellenzéki polgármesterek által irányított megyeszékhelyek túlnyomó többségét. Az Orbán-kormány első- és másodrendű állampolgárokra osztja ezzel az országot, lemond az ellenzéki vezetésű településeken élő mintegy 2,5 millió magyarról, lerombolja a rendszerváltozás egyik legfontosabb célját és értelmét, a magyar önkormányzatiságot. Az Orbán-kormány az egyedüli Európában, amely járvány és válság idején nem támogatja, hanem megsarcolja az önkormányzatokat. Az Orbán-kormány mindeközben állástalan emberek és jövőjüket féltő vállalkozások százezreit hagyja segítség nélkül.

Úgy látják, az Orbán-kormány felelős kormányzás helyett a hatalmát és a klienseinek vagyonát menti.

A járvány utáni talpra állás, a gazdasági válságból történő kilábalás feltétele Magyarországon a kormány leváltását követő új politika, ennek keretében az önkormányzatok jogainak megerősítése és bevételeinek biztosítása, a magánvagyonná lett közpénzek visszaszerzése, a kiváltságos kevesek gazdagodása helyett a többség javát szolgáló felelős nemzeti kormányzás. A demokratikus parlamenti ellenzék pártjai erre szövetkeznek.

Kiemelt kép: ellenzéki pártszövetség