Képzeljük el a következőt. Elmegyünk szilveszterkor bulizni (ha majd megint lehet), iszogatunk, jól érezzük magunkat, de másnap nincs fejfájás, nincs másnaposság, és nem kell félve megkérdezni barátainkat, hogy „mi is történt” előző estet.

Miért? Mert nem alkoholt fogyasztottunk, hanem Alcosynth-et.

A másnaposságmentes alkohol

A képlet egyszerű: a vegyészek által elállított Alcosynth szállítja az alkohol által produkált kívánatos hatásokat, de a negatívakat nem. A projekt atyja, David Nutt brit tudós és az Egyesült Királyság kormányának korábbi drogtanácsadója határozottan úgy véli, a következő nemzedék már nem fog alkoholt fogyasztani.  

Az egyik pozitív hatás. Fotó: Pixabay/Free-Photos

Nutt, aki jelenleg a londoni Imperial College professzora az egész kutatói pályafutását annak szentelte, hogy megtalálja az alkohol úgymond „felelősségteljes” alternatíváját. Kimondja azt, amit voltaképpen mindannyian tudunk: Az alkohol egyfajta kábítószer. Sőt, a professzor szerint, ha a kábítószereket az általuk okozott ártalmak alapján osztályoznák, akkor az alkohol a heroin, a crack és a kokain mellett az élcsoportba tartozna. Hogy mégis szabadon vásárolható és korlátlan mennyiségben fogyasztható, tulajdonképpen abszurd.

Nutt szerint, ha az alkoholt ma fedeznék fel, egyértelműen nyomban be is tiltanák, pusztán kulturális-történelmi okai vannak annak, hogy mégis szabadon fogyasztható.

Nutt cége, az Alcarellemindenekelőtt vegyi elemeire bontotta a kérdést. Az alkoholnak kétségtelenül van kellemes hatása – ezért isszák. Hatást gyakorol az agyban lévő neurotranszmitter rendszerekre, amelyek növelik a dopamin és más anyagok szintjét az agy jutalmazásért felelős részében. Az alkoholnak nyugtató hatása is van, ugyanis fokozza az úgynevezett GABA-neurotranszmitter működését, amely elnyomja a központi idegrendszer aktivitását.  Csakhogy mindez számos negatív következménnyel is jár. Az alkohol-anyagcsere melléktermékei például az acetaldehid révén számos rövid távú negatív mellékhatás áll elő. Ezeket a legtöbben jól ismerjük. Ezen túl, az alkohol közismerten rontja a kognitív, memória, motoros és érzékszervi funkciókat. Tartós és/vagy túlzott fogyasztás pedig egyértelműen károsíthatja az agyat, a tüdőt, májat, gyomrot, hasnyálmirigyet, vesét, a beleket, csontokat még a bőrt is. Végül, ami még súlyosabbá teszi a helyzetet, az alkohol addiktív, azaz függőséget okoz.

Ez volt a feladat tehát a Nutt vezette csapat előtt, akik ráálltak arra, hogy létrehozzák a SARAA -t (Safe And Responsible Alternative to Alcohol),magyarul az „alkohol biztonságos és felelősségteljes alternatíváját. Nutt közelmúltbeli bejelentése szerint ez sikerült.

Az Alcosynth vagy művész nevén Alcarelle anyagcseréje ugyanis állítólag nem hoz létre acetaldehidet, ezért is nevezik sokan másnaposságmentes alkoholnak. Az Alcosynth legfontosabb jellemzője, hogy a hatása nem tud fokozódni a megnövekedett fogyasztás által. Az Alcosynth létrehoz egy kellemes állapotot, de utána egy szinten stabilizálódik és a további fogyasztás nem eredményez erősebb hatásokat. vagyis az ember nem tudja az „asztal alá inni magát”.

A határ a csillagos ég

Ha negatív hatásokat nézzük, van mi motiválja a váltást. Világszerte 2,8 milliárd ember iszik alkoholt. Évente 3,3 millió ember hal meg az általa okozott betegségek miatt, az érintettek száma ennek sokszorosa. Ha belegondolunk, hogy ennek csak egy része kiküszöbölhető lenne, annak óriási közegészségügyi hatásai lennének.

És akkor még nem számoltuk a túlzott alkoholfogyasztás okozta, baleseteket, öngyilkosságokat, testisértéseket, konfliktusoka.

Illetve – hogy pragmatikusak legyünk – mindennek költségeit.  Az tehát egyértelmű, hogy egy nem kártékony alkoholpótló piaca hatalmas lehetne.

Hogy ki lesz a befutó, ez még nyitott kérdés. Az Alcarellenek teremésztesen kritikusai is akadnak bőven. Bonyolítja a helyzetet, hogy az Alcosynth vegyület részleteit még titokban tartják. Szkeptikusok hangsúlyozzák, hogy bármilyen piacra dobás előtt alapos – évekig tartó – tesztelésre lenne szükség. Rossz példaként az e-cigarettákat említik, ahol az ígéret hasonló volt, nevezetesen, hogy alternatívát kínál a kártékony dohányzással szemben, majd csak a már forgalomban lévő e-cigarettákról derült ki, hogy másfajta káros mellékhatásokra itt is számítani kell.

Szakemberek attól is tartanak, hogy ha van egy termék, ami eufóriát okoz, de másnaposságot nem, akkor ez inkább csak növeli majd az iszogatók/iszákosok számát.

Sőt, ha az ivás nem befolyásolja negatívan a kognitív képességeket, akkor növeli a kockázatvállalást. Például azt, hogy ivás után is beülnek az emberek a volán mögé. Akadnak olyanok, akik azt mondják, hogy semmiképpen sem szabad a részegség vonzerejét növelni, hogy épp a kockázatok tartják kordában a mámorító termékek fogyasztását. 

Kétségtelenül sok a nyitott kérdés, és pereg az óra, hiszen a Nutt csapata most jelentette be, hogy elindít egy szponzorációs kampányt, ha sikerül 12 millió dollárnyi támogatást biztosítaniuk, akkor piacra dobjak az Alcarelle-t. Érdeklődve várhatjuk a fejleményeket. Addig is, újévkor még marad a hagyományos pezsgős koccintás – de természetesen csak mértékkel.

Kiemelt kép: Couleur/Pixabay