Évente több száz járaton szivároghattak veszélyes vegyi anyagok a repülőgépek légellátásába, súlyosan mérgezve a pilótákat, a személyzetet és az utasokat. A légitársaságok nagyrészt a szőnyeg alá söpörték a problémát – írja a Rakéta.hu.

A friss oknyomozás eredményeit december 17-én hozta nyilvánosságra a Los Angeles Times. A repülőgépek mechanikai problémái és a szivárgásai szennyezhették a levegőt, amikor az a motorokból a fedélzeti levegő-ellátó rendszerbe került, ami hosszú távú betegségekhez, súlyos agykárosodáshoz és akár halálhoz is vezethet. A probléma rendkívül komoly, és csak nemrég kapott komoly figyelmet.

Az LA Times becslése szerint a koronavírus világjárványt megelőző időkben ezek az úgynevezett füstesemények naponta körülbelül öt járaton fordultak elő az Egyesült Államokban járatokat üzemeltető valamennyi légitársaság járatain, és nem szűntek meg a Covid-19 vírusjárvány kitörése után sem. Ez évi 1825 járatot és eseményt jelent.

A nagy számú nyilvánvalóan életveszélyes és rendellenes esemény dacára még egyszer sem próbálták nagy számban, feltáró jelleggel kivizsgálni a füsteseményeket, ezeknek az események a jelentése továbbra is önkéntes a személyzet számára, sőt, a légitársaságok aktívan figyelmen kívül hagyták a probléma megoldására irányuló erőfeszítéseket. Az utóbbi években botrányból botrányba tántorgó Boeing még levegőminőség-érzékelők telepítésére sem volt hajlandó, azzal érveltek, hogy azok rögzített adatait esetleg fel lehet használni a légitársaságokkal szemben az esetleges perekben – derül ki a nyomozásból.

Az LAT cikke szerint a világon egyetlen olyan utasszállító repülőgép létezik, a Boeing 787 Dreamliner, ami új légelosztó rendszert használ, ami már nem a motorokon keresztül veszi fel az utastérbe és a pilótafülkébe kerülő levegőt, kiküszöbölve ezzel a hasonló eseteket azok forrásánál.

Borítókép: Pixabay/Julieshoots