„A Párbeszéd országgyűlési határozati javaslatot nyújtott be a légszennyezettség visszaszorítása érdekében, ezzel segítve az embereket, hogy elkerüljék a koronavírust, illetve enyhébb lefolyású legyen a betegek számára” – mondta online sajtótájékoztatóján Dorosz Dávid, a párt elnökségi tagja.

Hozzátette, azokon a helyeken, ahol rosszabb a levegő minősége, pusztítóbb hatású a koronavírus. Hangsúlyozta, Orbán Viktor az elmúlt 10 évben semmit sem tett annak érdekében, hogy javuljon a helyzet. Ez pedig eddig is évente több ezer ember halálát okozta. Mint mondta, a Párbeszéd évek óta elkötelezett, hogy valódi lépések történjek, levegő minőségének javítása érdekében.

A mostani javaslatukban a következők szerepelnek:

  • A kormány által felelőtlenül, csak az önkormányzatok megbüntetése miatt bevezetett ingyenes parkolást szüntessék meg, mert hatalmasat nőtt az autót használó száma, ami rendkívüli módon szennyezi a levegőt.
  • Szeretnék, ha a közlekedési káosz enyhítése érdekében az M0-ás autópálya használata ingyenessé válna. Szerinte több százezer ember napi életét tudnánk ezzel könnyíteni, jelentősen javulna a lakott részek levegőminősége az agglomerációban.
  • Váljon ingyenessé a biciklik szállítása a MÁV vonalain Budapesten és az agglomerációban.
  • Az országos szolgálatok tegyék közzé részletes légszennyezettségi adatokat kistérségi szinten is. Dorosz szerint az őszinte beszéd alapvető része annak a fordulatnak, ami ahhoz kell, hogy minél több életet mentsenek meg.
  • Tiltsák be az avarégetést, nem szabad olyan felelőtlenséget elkövetni, hogy mégis engedélyezik azt. A politikus szerint ez semmi más, mint annak a beismerés, hogy nem valódi kormányzás folyik.

„Orbán Viktor klímabűnöző, a levegőminőség tönkretételével tovább súlyosbítja a járvány okozta helyzetet. A javaslataink elfogadása azért lenne fontos, hogy minél több emberi életet tudjunk megmenteni” – összegezte Dorosz Dávid.

„A koronavírus-járvány megmutatta, hogy vannak olyan országok, ahol lehet csökkenteni a betegség szövődményeit. Ezek olyan országok, amelyeknek a kormányai nem foglalkoznak azzal, hogy még meg is nehezítsék az ezzel kapcsolatos munkát. Ilyen a légszennyezettség kérdése. Sok ország látta be, hogy a betegség szövődményei, lefolyása között, valamint a légszennyezettség között összefüggés van” – mondta a sajtótájékoztatón Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője.

Borítókép: Rácmolnár Milán