Az elmúlt ötven év legsúlyosabb olajszennyezésének nevezte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) a Ráckevei-Dunában hétvégén felfedezett szennyezést. A vízügyi szakemberek nagy erőkkel dolgoznak dolgoznak, hogy a veszélyes anyag nem tudja beszennyezni a teljes Duna-ágat. A rendőrség nyomozást indított.

Az OVF közölte, az azonnali kárelhárítást a szakemberek igyekeznek vasárnapig befejezni, ám a teljes kármentesítés és a helyreállítás várhatóan évekig is eltarthat a Ráckevei-Soroksári Duna-ágon történt olajszennyezés után.

Közleményükben azt is kiemelték, hogy az ipari búvárok szerint az olajszennyeződés feltehetően nem a zárt szakaszon, hanem a kiömlőnyílásnál került az esőviz-csatornába Szigetszentmiklóson, a Ráckevei-(Soroksári-) Duna-ágnál. A felmérésük alapján elkészült a több mint 1800 négyzetméternyi szennyezett terület mentési terve.

Az OVF koordinálásával a Közép-Duna-völgyi, az Észak-dunántúli és a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság munkatársai továbbra is folyamatosan dolgoztak a Ráckevei-Soroksári Duna-ágba került olajszennyezés felszámolásán. Folytatódott az olajjal érintkezett növényzet eltávolítása, valamint az ideiglenes kármentő út kialakítása. Vákuumszivattyú segítségével az elmúlt 24 órában mintegy 3000 liter olajat és olajos vizet távolítottak el a víz felszínéről a szakemberek. A veszélyes hulladékokat továbbra is konténerekbe rakva, elkülönítve tárolják a helyszínen.

A Duna-Ipoly Nemzeti Park munkatársaival továbbra is folyamatosan egyeztetnek a vízügy szakemberei a további ökológiai károk megelőzése és a meglévők mértékének csökkentése érdekében. Az elmúlt napokban nagy segítséget nyújtott a Ráckevei Duna-ági Horgász Szövetség is, amelynek tagjai csónakjaikkal a vízen végzett munkában, míg szaktudásukkal a vízi élővilág megóvásában vettek részt – olvasható az OVF szerdai közleményében.

Az OVF hétfőn közölte: szombaton telefonos lakossági bejelentés érkezett a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóságra (KDVVIZIG) arról, hogy Szigetszentmiklóson, a Tebe sor és a Rév sor kereszteződésénél lévő csapadékvíz-csatorna kifolyónál és a nádasban olajszennyeződés nyomai látszanak. Az önkormányzati kezelésben lévő csatorna a Ráckevei (Soroksári)-Dunába (RSD) torkollik.

A vízügyi szakemberek sikeresen útját állták a Ráckevei-Dunát veszélyeztető olajszennyeződésnek, megkezdték a helyreállítást. A Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság a szennyezés miatt feljelentést tett, a rendőrség nyomozást indított ismeretlen tettes ellen – közölték. (MTI)

Borítókép: A Ráckevei DunaSzigetszentmiklósnál. Fotó: Solymári/Wikimédia