Ferenc pápa felszólította a világ országait, hogy törekedjenek a zéró szén-dioxid-kibocsátásra – írja a Népszava.

Ferenc pápa ezt abban a videóüzenetben jelentette be, amelyet az ENSZ-klímacsúcstalálkozójának küldött, és amelyben felszólította a világ országait, hogy törekedjenek a nettó zéró emisszióra.

– A világ legkisebb állama, a 44 hektáron elterülő Apostoli Szentszék a zéró emisszió elérése érdekében egyebek közt folytatja hagyományos üzemanyaggal működő gépkocsiparkja lecserélését elektromos vagy hibrid gépkocsikra, az erőforrások, köztük főleg a víz felhasználásának racionalizálását és a faültetést – közölte.

– A Vatikán már 2008-ban megkezdte napelemek felszerelését, tavaly betiltotta az egyszer használatos műanyagzacskókat, a területén termelődő hulladék 65 százalékát már újrahasznosítja, és ezt az arányt 2023-ra 75 százalékra növeli – áll az üzenetben.

Ferenc pápa közölte: támogatja, hogy a katolikus iskolákban „integrált ökológiai tanítást” vezessenek be, a természeti környezetet tisztelő, a fenntartható fejlődést elősegítő közgazdaságtant oktassanak.

Laudatio Si (Dicsértessék) című 2015-ös enciklikájában a katolikus egyházfő osztotta azt a tudományos nézetet, hogy az emberi tevékenység tehető felelőssé a globális felmelegedésért.

Borítókép: Wikipedia Commons