Japánban több ember lett öngyilkos októberben, mint ahányan egész évben belehaltak a koronavírus-fertőzésbe. A pszichológiával foglalkozó szakemberek már a koronavírus-járvány kitörése óta arra figyelmeztetnek, hogy a pandémiás helyzet nemcsak egészségügyi, hanem mentális válsághoz is vezet. A munkahely elvesztése, az elszigetelődés, az emberi kapcsolatok lecsökkenése és a bizonytalan jövőkép az emberi lélekben végez pusztítást – írja az Infostart.hu.

Egy friss japán statisztika már bizonyítékot is mutat a jelenségre, mert a szigetországban októberben több ember lett öngyilkos, mint ahány halálosa áldozata volt eddig a koronavírusnak. A japán rendőrség adatai szerint 2153 ember vetett véget önkezével az életének októberben, míg a Covid-áldozatok száma eddig 2087.

Feltűnő a japán adatokban, hogy noha az öngyilkosok között kisebbségben vannak a nők, de az arányuk jelentősen megnőtt, vagyis elsősorban őket viseli meg a jelenlegi bizonytalan helyzet, illetve közülük többen dolgoznak a járvány által leginkább sújtott szektorokban. Egy nemzetközi kutatás is azt mutatta ki, hogy a járvány mentális hatásai a nők 27 százalékát érintik, míg a férfiaknál ez az arány csak 10 százalék.

Borítókép: Pixabay/fernandozhiminaicela

.