Kiadta a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) a Paks 2 atomerőműre vonatkozó létesítési engedélyt. A hivatal közleményében felidézték, hogy a Paks II. Atomerőmű Zrt. 2020 októberében létesítési engedély iránti kérelmet nyújtott be a MEKH-hez.

A hivatal a hatályos jogszabályok alapján megvizsgálta a kérelmében foglaltakat, és megállapította, hogy a cég jogosult a 2×1262 (2524) megawatt névleges teljesítőképességű atomerőmű létesítésére.  nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló törvény alapján soron kívül bírálták el a kérelmet – tette hozzá a MEKH.

„A hivatal az erőművi engedélyezés során a villamosenergia-rendszer ellátásbiztonságának szempontjait veszi figyelembe, a nukleáris technológia biztonságával kapcsolatos eljárásokat az Országos Atomenergia Hivatal folytatja le.”

Süli János, a paksi atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, kivitelezéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter a novemberi, az Országgyűlés gazdasági bizottsága előtti meghallgatásán elmondta: a létesítési engedélykérelmet június 30-án benyújtották az Országos Atomenergia Hivatalnak, amely az engedélyt így legkésőbb 2021 őszén adhatja ki. (MTI)

A borítókép illusztráció. Fotó: Pixabay/user1459766245