Hárfás Zsoltról, „A zöldpropaganda természetrajza” című Origo-cikk írójáról a kormánypárti portál olvasói a cikk végére tűzött disclaimerből megtudhatják, hogy „atomenergetikai szakértő, energetikai mérnök, okleveles gépészmérnök, az atombiztos.blogstar.hu oldal szerzője” – csak azt nem, ami a magyar médiajog szerint kötelező lenne: hogy a Roszatom magyarországi PR-cégének dolgozik, vagyis az orosz atomipar szorgos propagandistája. Nem először teszem szóvá, és tartok tőle, hogy nem is utoljára – pedig ha a kedves olvasók tudnák, hogy valójában nem is cikkeket, hanem PR-közleményeket olvasnak Hárfás Zsolt neve alatt, rögtön könnyebb lenne számukra értelmezni azt a sok sületlenséget és tévinformációt, amit az írásai tartalmaznak.
A kiindulópont a Roszatom legújabb atomerőműve, a majdani Paks 2 belorusz ikertestvére, ami a beüzemelés után azonnal lerobbant – de ez Hárfás úr szerint, akinek nukleáris szakértelmét senki sem vonja kétségbe, abban az iparágban így természetes. Én ugyan még nem hallottam a bekapcsolás után rögtön üzemképtelenné vált szél- vagy naperőműről, de fogadjuk el, hogy az atomiparban ez a szokás. Ahogy Hárfás Zsolt írja: „az esetben nincs semmi rendkívüli (…), abszolút hétköznapi dolog”, csak a paksi bővítés ellenzői próbálnak a bolhából elefántot csinálni.
Itt azonban nem egyetlen elefánt, hanem egy egész elefántcsorda tör-zúz at atom-álmok porcelánboltjában: a Roszatom összes új (folyamatban lévő vagy nemrég befejezett) reaktorprojektjénél hasonlóan súlyos problémák mutatkoztak.
A beindítás után két héttel hivatalos indoklás nélkül leállt, és hosszú időn át állva is maradt a novovoronyezsi Roszatom-atomerőmű 6-os számú reaktorblokkja, amelyet a tervezett paksi bővítés referenciaerőművének szántak. Ez 2017-ben történt, alig két évvel azután, hogy az erőművet eredetileg be kellett volna fejezni. A Szentpétervár melletti Leningrád 2. atomerőmű építése során egy orosz nukleáris mérnök kiszivárogtatásai révén sorozatos biztonsági és műszaki hiányosságokról szóló bizonyítékokat tett közzé a Green World orosz környezetvédelmi szervezet: többek között az építési naplók és a bizonyítványok meghamisításáról, a technológiai előírások megszegéséről, az előírtnál rosszabb minőségű anyagok használatáról. 2016 őszén hozta nyilvánosságra a Bellona antinukleáris mozgalom, hogy a most bajba került fehéroroszországi Osztrovec atomerőmű építése során beemelés közben 2-4 méter magasról leejtették a létesítmény legfontosabb berendezését, a reaktortartályt. A 330 tonnás, 13 méter magas és 4,5 méter átmérőjű szerkezetet a Roszatom egyik leányvállalata gyártotta, és arról szóltak az akkori hírek, hogy – miután a megrendelő belorusz állam nem tartott igényt a megrongálódott fődarabra – a Roszatom szeretné egy másik atomerőműbe beépíteni, talán éppen Pakson. Ami a leállásokat illeti, azokat leggyakrabban generátorhiba okozza – ugyanúgy, mint az orosz részvétellel korszerűsített Paks 1 esetében –, így egyre többen valószínűsítik, hogy tervezési hibáról lehet szó. Hiányosságok mutatkoznak ugyanakkor a műszaki és biztonsági kultúra kapcsán is: az ugyanahhoz a reaktorcsaládhoz (VVR-1200) tartozó, Finnországnak szánt blokkról Olli Rehn korábbi finn gazdasági miniszter egyenesen azt mondta, hogy ha a Roszatom nem változtat sürgősen a tervezés és a megvalósítás színvonalán, akkor az egész beruházás kútba eshet. Az orosz Roszatom ugyanis, ugyanúgy, mint Magyarországon, nem juttatta el az előírt határidőre az erőmű tervezési dokumentumait a hivatalhoz – valószínűleg azért, mert ez a kísérleti reaktortipus nem rendelkezik az uniós előírásoknak megfelelő engedélyezési tervekkel. A finn miniszter konkrétan úgy fogalmazott, hogy (finn) kormányzati részről megrendült a bizalom az orosz beruházóban, és ha nem történik gyökeres változás, akkor a Roszatomnak nem fogják kiadni a hatósági engedélyeket a gyatra minőségű reaktorhoz.
Hogy történt-e gyökeres változás, azt nem tudjuk, mindenesetre a finn erőműnek azóta sincs engedélye – a befejezését 2020 helyett most 2028-ra ígérikMint Hárfás úr szíves közléséből tudjuk, mindez az orosz atomiparban (amelynek, ne feledjük, Hárfás Zsolt a fizetett lobbistája) a szokásos üzletmenet.
Nem is lenne ezzel baj, ha otthon, a négy fal között csinálnák, és nem nálunk, a magyar adófizetők kontójára.
Én is csak annyit tennék hozzá: semmi szükség arra, hogy a hazai média, az ellenzék vagy bárki más lejárassa a nagyszerű orosz nukleáris technológiát – megteszik azt az oroszok saját maguk.
Tény, hogy ma a Roszatom a legnagyobb atomipari cég a világon, de egy rohamtempóban zsugorodó ágazatban piacvezetőnek lenni – mint a Nagy likvidátorban mondták – annyit ér, mint ha ők lennének az utolsó sarkantyúgyártó a Vadnyugaton: nem sokat. Márpedig az atomerőműveknek leáldozott, és ezt nem én állítom, hanem az ágazat történéseit összefoglaló, legfrissebb World Nuclear Industry Status Report. 2011, vagyis a fukusimai baleset óta folyamatosan csökken a globális beépített nukleáris kapacitás, jóval több atomerőművet állítanak le, mint amennyi új épül. Ennek fő oka az ár: ha új kapacitásról van szó, ma már egyértelműen az atomenergia a legdrágább (fajlagosan, egységnyi termelőkapacitásra vetítve), a szél- és a napenergia pedig a legolcsóbb.
Az atomenergia ára 10 év alatt 26 százalékkal nőtt, a szél- és a napenergiáé 80 százalékkal csökkent. Lehet tagadni a valóságot, meg szembemenni a forgalommal az autópályán, csak nem érdemes. Atomerőművet is lehet építeni, csak nem éri meg, és aki a saját pénzével bizniszel, az nem fektet az atomenergiába. Akik pedig mégis befektetnek (főként a diktatúrák állampolgárai, akiknek nincs választási lehetőségük), azok rendszerint ráfaragnak: a jelenleg világszerte zajló 52 reaktorépítés közül 33 késik – van, amelyik már több mint 40 éve –, és ami késik, az ebben az ágazatban egyúttal drágul is.
Igazán megható, amikor Hárfás úr a német szél- és napenergiaipar miatt aggódik, de az a helyzet, hogy az Európában az elmúlt tíz évben az energetikába áramló tőke 80 százaléka a szél- és napenergiába ment, az atom részesedése pedig kimutathatatlanul alacsony.
A zöldenergia annyira jó üzlet, hogy már Mészáros Lőrinc és Tiborcz István is felfedezte, és ők is ebbe invesztálnak, az atom meg csak annyiban érdekli őket, hogy néha elhoznak egy-egy paksi közbeszerzést, mert ha az állam (az adófizető) fizeti, azon is szívesen keresnek. Ami pedig a szélerőműveket illeti, azokat éppen azért tiltotta be a magyar kormány, mert a szél éjszakai is fúj, és a paksi atomerőmű éjszakai áramfeleslegével már most sem tudnak mit kezdeni.
Ez azonban nem a szél, hanem az atom versenyképtelenségét bizonyítja: a szélerőműveket bármikor le lehet állítani, az atomot viszont nehéz, kockázatos, és nem éri meg. És hiába füllentik azt – Hárfás Zsolt is –, hogy azért nem építünk szélerőműveket, mert rosszak az adottságaink, a valóságban semmivel sem rosszabbak, mint például a napenergiában. Azért nem épülnek szélerőművek, mert a kormány nem ad rá engedélyt, pedig a saját pénzüket kockáztató befektetők sorban állnak a lehetőségért.
Hárfás Zsolt – mint az orosz energetikusok a múlt században – még mindig óriás (atom)erőművekre vágyik, de a világ nem ebbe az irányba halad. Nyilván nehéz tudomásul vennie annak, aki az atomipartól kapja a fizetését, de attól még így van: az atomerőművi áramtermelés egy rengeteg pénzbe, környezetszennyezésbe és emberéletbe kerülő kudarcos kísérlete volt az emberiségnek – le kell vonni belőle a konzekvenciákat, lehetőleg mások hibáiból tanulva, nem a saját kárunkból.
A cikk szerzője Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese
(Kiemelt kép: Pixabay/ distelAPPArath)