Laikus szemmel azt hihetné mindenki, hogy vége a történetnek. Annak ellenére, hogy az eredményt egyesek nem hajlandók tudomásul venni, lement az amerikai elnökválasztás, a Biden/Harris kettős nyert, viszontlátásra.
Csakhogy, ez normál időkben sem ilyen egyszerű folyamat, és most a legkevésbé sem ilyeeket élünk. Minimum két ok miatt: az egyiket úgy hívják Covid19, a másikat úgy, hogy Donald J. Trump.
Béna kacsa
Egy távozó elnök életében béna kacsa (lame duck) időszaknak hívják azt az átmeneti periódust, ami az új elnök megválasztásának dátuma (jelen esetben november 3.) és a hivatalos hatalomátadás („a beiktatás napja” – január 20.) között húzódik. A béna kacsa elnevezés elvileg arra utal, hogy ilyenkor már a távozó elnök nincs a cselekvőképessége teljében – ám ez inkább csak a megszokott viselkedésre és hagyományra vonatkozik, nem valamilyen törvénybe iktatott korlátozásra. Sőt, bizonyos szempontból ez az amerikai elnökök „legszabadabb” időszaka, hiszen immáron nem kell, hogy nézegessék egy-egy intézkedés tetszési indexét, nem kell tartaniuk attól, hogy a cselekedeteiknek a karrierjükre nézve milyen következményei lehetnek.
Egy Trump típusú – eleve kiszámíthatatlan és gátlástalan – elnök esetében, ez a „szabadság” igencsak félelmetes.
Átállás helyett
A beérkező elnök szempontjából is van elnevezése ennek a köztes időszaknak – „transition period” azaz az „átmenet” vagy „átállás” időszakának hívják. Ilyenkor az új elnök felállítja a „transition team”-jét, a csapatot, amely levezényli az átadás-átvétel algoritmusát, sőt az elnök általában nyilvánosságra hozza az átmenet cselekvési tervét. Ezek a stabilitás fontos elemei, hiszen támogatják az átláthatóságot, kiszámíthatóságot.
Csakhogy Trump eleddig nem volt hajlandó aláírni azt az elnöki levelet, amely hivatalosan engedélyezi az átállási folyamat megkezdését. Ez amúgy nem pusztán formális vagy szimbolikus. Az átállást lebonyolító több száz fő komoly munkájának finanszírozására például létezik egy „átállási büdzsé”, illetve a hivatalos átálláshoz tartozik az információáramoltatás is. Például az új elnök már az átmeneti időszakban meg kell, hogy kapja azokat a jelentéseket, amely biztosítják, hogy naprakész legyen, amikor elfoglalja helyét a Fehér Házban.
Mindezek most a trumpi obstrukció miatt nincsenek.
Itt fontos megjegyezni, hogy az USA-ban a kormány felállítása alkalmasint lassabb folyamat, mint más országokban, hiszen például minden tárcavezetőt jóvá kell hagyatni a szenátussal. Ez különösen érdekes olyan esetekben, amikor a szenátusi többséget nem az új elnök pártja adja. Hogy ez most is így lesz-e, azt még nem tudjuk, hiszen január elején lesz két rendkívüli időközi választás Georgia államban, itt dől majd el kié a szántusi többség. Egyes markánsabb jelöltek esetében hosszú szenátusi meghallgatások várhatóak, és távolról sem garantált, hogy átmegy.
A láthatólag bedühödött Trump az átmenet segítése helyett inkább a politikai bosszúval van elfoglalva.
Ahogy véget ért a választás, nyomban kirúgta az őt nyilvánosan kritizáló védelmi minisztert és számos más vezető pozícióban lévő kollégáját. Sokak szerint ezután következik az FBI és a CIA igazgatója. Ott van a listáján az országos fertőzőbetegség-kutatóintézet igazgatója, Anthony Fauci is, aki nemcsak hogy vitába mer szállni Trumppal, de rendkívül népszerű is, ami végkép irritálja a nárcisztikus elnököt. Az egyik Trumphoz közel álló szakértő egyértelművé tette, hogy távozása előt „nyilvános lefejezéseket” fog tartani.
Az elnöki utasítások csatája
Talán közismert, hogy USA-ban ahhoz, hogy valami törvénnyé válhasson, szükség van a kongresszus mindkét házának (képviselőház és szenátus) jóváhagyására. Ez egyfelől egy fontos demokratikus vívmány, hiszen létrehoz egy konszenzuskényszert különböző politikai pártok és irányok között, másfelől egy kínkeserves folyamat, ami – alkalmasint végzetesen – lelassítja, megnehezíti a törvényhozást. A régen ritkaságszámba menő, de ma már egyre gyakrabban alkalmazott „kerülő út” az úgynevezett executive order, vagyis végrehajtói, vagy elnöki utasítás. Az ilyen utasítások nem egyenértékűek ugyan a törvényekkel, és nem is lehet őket mindenre alkalmazni, de képesek – legalábbis egy időre – biztosítani az elnöki akarat érvényesülését akkor is, ha nincs meg a kongresszusi jóváhagyás. Eredetileg ezt csak rendkívüli esetekre szánták, de ma már bevett politikai eszköz.
Jól mutatja ezt, hogy az első amerikai elnöknek, George Washingtonnak összesen nyolc darab ilyen utasítása volt, Donald Trumpnak eddig 193.
Biden máris jelezte, hogy hivatalba lépésekor azonnali hatállyal öt elnöki utasítást ad ki, amelyekben visszafordítja Trump korábbi intézkedéseit.
- Azonnali hatállyal visszalépteti az USA-t a párizsi klímaegyezménybe.
- Azonnali hatállyal visszalépteti az USA-t az Egészségügyi Világszervezetbe (WHO).
- Feloldja a Trump által egyes muszlim országokra elrendelt beutazási tilalmat.
- Visszaállítja a Trump által felfüggesztett DREAMers programot, amely lehetővé tette, hogy az okmányokkal nem rendelkező bevándorlók gyermekei az Egyesült Államokban maradhassanak.
- Hatályon kívül helyez egy másik elnöki utasítást, amelyben Trump megtiltotta a transzneműek katonai szolgálatát.
Vagyis, hogy Biden mit tervez, azt nagyjából lehet tudni. Ami „izgalmasabb”, hogy Trump még milyen hasonló intézkedésekkel rukkol elő. Ezek egy része ugyanis alkalmasint a fentiekhez hasonlóan megváloztatható, más része viszont nem feltétlenül.
A kegyelem, mint fegyver
Az egyik visszafordíthatatlan elnöki intézkedés, amelyhez a „béna kacsa időszakban” gyakran nyúlnak az elnökök, a kegyelem. Jogában áll ugyanis bárkinek megkegyelmezni, illetve csökkenteni a büntetését.
Ami ezt illeti, Trump eddig szűkmarkú volt, és mindösszesen 25 esetben élt ezzel a hatalmával, ám ezeknek egy része meglehetősen botrányos intézkedés volt.
Megkegyelmezett például Joe Arpaio arizonai serifnek, akit azért ítéltek el, mert nem volt hajlandó engedelmeskedik egy korábbi bírósági döntésnek, ami megtiltotta az úgynevezett faji profilalkotást. Vagyis azt, hogy a rendőrség alapvetően faji szempontok alapján végezze a gyanúsítást.
Trump több olyan elítélt esetében gyakorolt kegyelmet, aki vagy nyilvánvaló politikai szövetségese vagy személyes barátja, esetleg mindkettő volt. Így került ki a börtönből a zsarolásért és csalásért 14 évre ítélt korább illinoisi kormányzó, Rod Blagojevich, aki anno sokat szerepelt Trump tévésorozatában. Így szabadult Roger Stone is, akit pont a Trump elleni impeachment folyamatban ítéltek el, és akinek, amikor szóba került, hogy ellene valljon, az elnök televízión keresztül megüzente, hogy „nincs oka a nyugtalankodásra”. Ez be is jött. Stone nem volt hajlandó ellene vallani, meg is érkezett a kegyelem egy héttel a börtönbe vonulása előtt.
A legizgalmasabb kérdés a kegyelem körül egy régóta vitatott jogi problémára vonatkozik: vajon az elnök adhat e kegyelmet önmagának? A kérdés már Richard Nixon botrányos elnöksége alatt is felmerült, és a válasz nem egyértelmű. Közismert, hogy Trump esetében bőségesen akad olyan ügy, ahol vádemelések kerülhetnek elő: a hamis eskütől az adócsalásig. Nem kevesen vannak, akik úgy vélik, Trumpnak azért is volt olyan fontos, hogy elnök maradjon, hogy a pozíció védelmet nyújtson számára a feje felett lebegő számos jogi ügyben.
A józan hétköznapi erkölcsi érzékünk nyilván kizárná az önmagunknak való megkegyelmezés gyakorlatát – de vajon akad e még olyan ember, aki ne tudná elképzelni Donald J. Trumpról, hogy ezt megtegye?
(Borítókép: Flickr.com)