A szuperautókra kivetett adó után hamarosan megérkezhet egy új, a terepjárók súlyán alapuló adófajta Franciaországban – írja az Autószektor.hu az olasz autós magazin internetes kiadása, a Quattroruote.i alapján.

Az összes, 1800 kg-ot meghaladó tömegű, magas kerekű modellt – kivéve a „zöldeket” – 10 eurós plusz adóval sújthatják minden küszöbérték feletti kilóra kivetve.

A javaslatot Barbara Pompili ökológiai miniszter jelentette be a párizsi kormány döntése nyomán. A kabinet az elkövetkező években új környezetvédelmi intézkedéseket vezet be. Ha a törvényhozás is elfogadja a javaslatot, akkor az új adó része lehet annak az új pénzügyi csomagnak, amelyet Franciaország 2021-ben vezet be.

Az új gépjármű-tömegadó ötletét a World Wide Fund for Nature (WWF) és a Citizens Convention for Climate nevű francia civil szervezet javasolta. Ez utóbbi 150 francia állampolgárból áll, akiket véletlenszerűen választottak ki a lakosság köréből. Az Emmanuel Macron államfő által 2019-ben létrehozott tanács célja, hogy javaslatokat terjesszen a kormány elé a szennyező kibocsátások csökkentésének elősegítése érdekében. Ezek magukban foglalják a „legszennyezőbb járművekre kivetett adók jelentős emelését, és a többletsúly-adó bevezetését is.

A civilekből álló szervezet eredetileg az összes 1400 kilogrammnál nagyobb tömegű gépjármű adóztatását javasolta, de miután az indítványt átadták a kormánynak, a kabinet a küszöböt 1800 kg-ra emelte, hogy az ne terjedjen ki a legnépszerűbb és legelterjedtebb modellekre.

Az Elysée-palotában úgy döntöttek, hogy az elektromos és hibridek mellett mentesülnek a plusz adótehertől a családi modellek és a kisbuszok.

Jelenleg a francia piacon az évente eladott új modellek 38 százaléka városi terepjáró, de természetesen nem minden magas kerekű autónak kell fizetnie ezt az adót. Az 1800 kg-os küszöb meghatározásával a kormány nemcsak minden kompakt és népszerű modellt mentesített a plusz tehertől, hanem gyakorlatilag minden francia márkájú autót is. Az egyetlen hazai gyártmány, amelyre az új adót alkalmazni lehetne, valójában csak a Renault Koleos csúcskategóriás változata lenne. A 190 LE-es Blue dCi 4×4 tömege 1845 kg, ami után további 450 euró adót kellene fizetnie a tulajdonosának. A kiterjesztett súlyhatár miatt mentesülnének az új adófajtától további francia érdekeltségű cégek modelljei is. Például a PSA-csopothoz tartozó Opel egyetlen modellje sem kerülne a malus-csoportba, míg a Nissan-Renault-Mitsubishi konglomerátum gyártmányai közül az egyetlen SUV-it adóztatnának meg. Ez az X-Trail dCi 150 4WD-vel, amelyért csupán 50 eurót kellene befizetni az államkasszába, mivel a kocsi tömege üzemkész állapotban 1805 kg.

Az új adózás több tucat modellt érintene, köztük széles körben elterjedteket is:

BMW X3 xDrive30d – 950 euró

Audi Q5 35 TDI (1450 a V6 45 TDI) – 450 euró

Volvo XC60 D4 AWD – 200 euró

Mercedes GLC 200d – 350 euró 4Matic 350 euró a 400d hathengeres esetében (1000 euró)

Ford Edge 2.0 EcoBlue AWD – 3160 euró

Hyundai Santa Fe – 950 euró

Jeep Cherokee 2,2 Mjt AWD – 1530 euró

Még néhány csúcskategóriás olasz is az új adó hatálya alá esne: ezek a Maserati Levante (már a V6-nál is 3840 euró adóról beszélnek), a Lamborghini Urus (4750 euró) és az Alfa Romeo Stelvio Quadrifoglio (1050 euró). Az új gépkocsiadó bejelentésével párhuzamosan a francia kormány új ösztönzőket is bejelentett az elektromos autók elterjedése érdekében. A potenciális vásárlók körének bővítése érdekében 1000 eurós állami hozzájárulás kapnak azok, akik használtan vesznek elektromos gépkocsit.

Borítókép: Vauxford/Wikimédia