Hamarosan megtelik a fukusimai atomerőmű szennyvíztárolója, a japán kormány azonban még mindig nem döntötte el, hova ürítse az eddig felgyülemlett, radioaktív anyagokat is tartalmazó szennyvizet. A döntéshozók szerint az egyetlen megoldás, hogy az óceánba eresztik, a Greenpeace azonban pénteken közölt egy tanulmányt, amelyben azt állítja, ha valóban a nyílt vízbe jut az atomerőműből származó folyadék, az akár azzal a veszéllyel is járhat, hogy roncsolódik a DNS-e azoknak az embereknek, akiknek a szennyezett víz a szervezetébe kerül – írja a Mérce a CNN alapján.

A környezetvédő csoport az atomerőmű 14-es tömegszámú, radioaktív szénizotóp veszélyes szintjét mérte a szennyvízben, illetve más veszélyes radionuklidokat is azonosított.

Ezek az anyagok nagyon káros lehetnek mind a természetre, mind az emberre, utóbbira főleg azért, mert ekkora sugárterhelés akár a DNS-ünket is roncsolhatja.

Japán környezetvédelmi minisztere azonban a CNN-nek elmondta, a kormány és más hatósági szervek is arra jutottak, hogy a szennyvíz óceánba eresztése az egyetlen járható út, de igyekeznek minden érdeket szem előtt tartani. Eredetileg már péntekne döntés született volna a kérdésben, azonban a kormány ezt egyelőre elhalasztotta.

Ryounosuke Takanori, az erőművet működtető Tokyo Electric Power Company (TEPCO) szóvivője az amerikai hírportálnak azt nyilatkozta, az ő méréseik szerint a szénizotópok koncentrációja a vízben nem olyan magas, hogy az az emberek egészségére rossz hatással legyen, de így is végezni fognak egy másodlagos kezelést a szabályozási normák betartása érdekében, hogy a radioaktív anyagokat a lehető legnagyobb mértékben csökkentsék.

A CNN által megszólaltatott független kutatók véleménye is megoszlik a kérdésben: Claire Corkhill, a Sheffieldi Egyetem munkatársa szerint a tritium, amit most is a vízbe eresztenének, máskor is gyakran nyílt vízbe kerül szennyvíz leeresztése miatt, és az eddigi mérések szerint kis hatással van az organizmusokra.

Hozzátette, a japán kormánynak tisztában kellene lennie a koncentráció pontos mértékével, de egyébként a legkonzervatívabb eredmények szerint a radioaktív anyagok koncentrációja nem éri el azt a szintet, ami fölött már tilos ilyen anyagokat az óceánba bocsátani Japánban.

Francis Livens, a Manchesteri Egyetem professzora azonban arra hívta fel a figyelmet, hogy minden radioaktív anyag kieresztése kockázatos a környezetre és az egészségre, de sok függ attól, mekkora koncentrációban van jelen a 14-es tömegszámú szénizotóp a szennyvízben.

A fukusimai atomerőmű akkor vált világszerte ismertté, amikor 9 évvel ezelőtt, 2011. március 11-én 9-es erősségű földrengés következett be Japánban, ami akkora cunamit váltott ki, hogy annak hatására az erőműben is hatalmas károk keletkeztek – a katasztrófa több mint 18 ezer ember halálát okozta.

Borítókép: Flickr.com