Részleges általános megközelítést értek el az EU-tagállamok környezetvédelmi miniszterei pénteken az európai klímatörvényről. A megállapodás egyelőre nem terjed ki az ambiciózusabb 2030-as kibocsátás-csökkentési célokra, amelyekről decemberi találkozójukon elvileg az állam- és kormányfőknek kell döntést hozni – írja a Bruxinfó.hu
A legfontosabb kérdés kivételével az uniós klímatörvény nagy részére kiterjed az a részleges általános megközelítés, amiről pénteken állapodtak meg az uniós tagállamok környezetvédelmi miniszterei.
A 2050-es klímasemlegességi célt jogi kötelezettségvállalássá alakító „éghajlattörvényre” vonatkozó tanácsi álláspont elfogadása során tanácsi források szerint egyedül Bulgária tartózkodott.
A megállapodás azért csak részleges, mert hiányzik belőle a legfontosabb elem, a 2030-as uniós kibocsátás-csökkentési célok 2050-es klímasemlegességi célokhoz való hozzáigazítása. Az Európai Bizottság szeptember 17-én tett javaslatot a 40 százalékos kibocsátás-csökkentési cél „legalább 55 százalékra” történő megemelésére, miután az egyidejűleg közzétett hatástanulmány is megerősítette ennek megvalósíthatóságát. Az Európai Parlament – amely már kialakította a maga álláspontját – ennél is magasabbra tette a lécet: a képviselők azt szeretnék, ha az Unió 60 százalékkal faragná le az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását az 1990-es szinthez képest. Az EP szerint csak így van esély arra, hogy az EU meg tudjon felelni a 2015-ös párizsi globális klímaegyezményben vállalt céloknak és 2050-re elérje a karbonsemlegességet.
Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség által nemrég közzétett adatok szerint az EU 2019-ben 24 százalékkal csökkentette a kibocsátását 1990-hez képest, azaz, már egy évvel a határidő előtt 4 százalékkal túlteljesítette a célt.
Csakhogy az általános „túlteljesítés” eltakarja az egyes tagállamok közötti teljesítménykülönbségeket. Miközben a közép- és kelet-európai országok többsége 30 százalékkal (Magyarország például 36 százalékkal) kevesebb szennyező anyagot (főleg széndioxidot) ereget a levegőbe, addig mások, köztük Ausztria, Luxemburg, Spanyolország és Portugália kibocsátása nőtt, vagy számottevő mértékben nőtt az elmúlt harminc évben.
Magyarország és a térség más országai ezért kilátásba helyezték, hogy csak akkor lesznek hajlandók beleegyezni az új, jóval ambiciózusabb célokba, ha a tagállami erőfeszítések „konvergálnak”. Budapest például azt szeretné, ha minden egyes tagállam fel tudná mutatni a legalább 40 százalékot. A keleti partnerek a költséghatékony kibocsátás-csökkentés nyugati értelmezésével sem értenek egyet, mert ez az eddigi gyakorlat alapján éppen erre a térségre tolná rá a legnagyobb emisszió-csökkentési erőfeszítéseket azon az alapon, hogy ez a vágás legolcsóbb módja. Mivel a megemelt célokkal az ipari létesítmények költségei is növekednének (az emisszió-kereskedelmi rendszeren belül csökkenne az ingyenes kvóták száma, ami viszont megnövelné a kibocsátási egységek árát), a közép-európaiak attól tartanak, hogy cégeik nem bírnák anyagilag a szükséges technológiai beruházásokat. Ezért mielőtt elköteleznék magukat, olyasfajta kiegyensúlyozó mechanizmusokat szeretnének bebiztosítani maguknak, amelyek már a korábbi hasonló helyzetekben is megkönnyítették számukra az ambiciózus klímacélok elfogadását.
A december közepéig hátralevő időben világosabb képpel kellene rendelkezniük a tagálamoknak arról, hogy kinek, mit fog jelenteni és mivel jár majd az uniós kibocsátási cél 40-ről legalább 55 százalékra való felemelése. Az állam- és kormányfők decemberi ülésükön dönthetnek az új, megemelt célról, amelyet néhány nappal később a Glasgow-i ENSZ klíma utókonferencián jelentenének be hivatalosan, legalábbis a terv értelmében.