Kegyetlen tempóban tekert el a legjobbak között a Fekete-tengertől az Atlanti-óceánig a Transcontinental Race-en, majd elsőként jutott el az Őrségből a Zemplénig a Hungarian Divide-on. Ő Bagoly Levente Sepsiszentgyörgyől. Többek között arról mesél a Very Important Planetnek, hogyan pihen és hogyan táplálkozik, akinek erre napokig egy perce sincs a nyeregben.
A legkeményebb ultramaratoni kerékpárfutamok egyik hőse a sepsiszentgyörgyi Bagoly Levente. Tavaly 12 és fél napos tekeréssel 250 indulóból a 18. helyen végzett a Fekete-tengert és az Atlanti-óceánt, egész pontosan a bulgáriai Burgaszt és a franciaországi Brestet összekötő Transcontinental Race-en. Idén augusztusban pedig – 4 nap és 23 óra alatt – elsőként jutott el a Hungarian Divide-on az Őrségből a Zemplén túloldalára, Sátoraljaújhelyre. Az önellátó futamon 1200 kilométer és 20 ezer méter szintkülönbség várt 11 ország 110 kerékpárosára, Levente pedig szinte éjjel-nappal tekert. Kérésünkre arról mesélt, mennyit és hogyan pihent közben, milyen látomásai voltak, hogyan töltötte föl az energiaraktárait.
A nappalokról és a csokoládé kísértéséről
„Nappal általában lehet a tájban gyönyörködni, már csak ezért is könnyebben telnek mint az éjszakák.
Viszont nagy a kísértés a nyitott boltok előtt való elguruláskor egy kis nassolásra. Azért is szereltem fel magam bőségesen csokikkal és müzliszeletekkel, hogy ilyesmiért ne kelljen megállnom. A legnehezebb a déli órákban való tekerés, a tűző nap kiszívja az energiámat, a verítékkel pedig a sók és ásványi anyagok is kimennek a szervezetből. Fontos ezeknek az utánpótlása, amit általában pezsgőtablettákkal oldok meg.”
A párnáról, ami sajtból és kenyérből készült
„Tanulva eddigi tapasztalataimból, amelyek szerint rengeteg időt veszítek a sok vásárlós megállóval, annak a kevés csomagnak, amit magammal vittem, a felét müzliszeletekkel tömtem ki. Ezen kívül volt meg négy darab sajtos szendvics és két alma a zacskóban, amit a hátamon hordtam. Ez volt a fő kajám az első három napban, és egyben a párnám is.
Igaz, a harmadik napon már csak a sajtot és a kenyér vajas felet szopogattam, mert teljesen szétnyomódtak a fejem alatt.
Ezen kívül körülbelül négyszer-ötször álltam meg üzletben. Az első napon egy kis hideg kólát vettem a zalai dombok között. A másodikon két fokhagymás sajtos-tejfölös lángost, ami nagy hiba volt, mert az másnap végig égett a hasam.”
A Nagy-Hideg-hegyen evett sajtburgerről és bükki szilvás pitéről
„A harmadik nap végére a Dunán való átkelés után álltam meg a kajáldáknál, és bőségesen megtömtem magam három sajtburgerrel. Egyet magammal vittem a Nagy-Hideg-hegyre, majd másnap hajnalban meg is ettem. A negyedik napon a Mátra előtti utolsó helységben álltam meg egy kis boltnál, ahol találtam sajtos kiflit, de olyan száraz volt, hogy nem tudtam megenni. Az ötödik napon, a számomra legkedvesebb szakaszon, a Bükkben ettem egy isteni szilvás pitét, amit a hetedik, egyben utolsó ellenőrző ponton kaptam. Még egyszer hatalmas köszönet érte, nagyon jól esett. Aztán a célvonalig mar csak a maradék müzliszeleteket takarítottam ki a táskámból. Forrás és ivóvíz volt bőségesen útközben, szaporán dobtam bele a pezsgőtablettákat palackozott vizet nem is kellett vennem.”
Az éjszakai újjászületésről és a kelő napról
„A kedvenc időszakom a naplemente és a kora éjszakai órák.
Olyankor bármennyire is fáradtnak érzem magam nappal, újjászületek és teljes erővel tudok haladni. A biciklim első kereke agydinamóval van szerelve, ami egy ausztrál K-Lite lámpát táplál. Az egész világ ennek a szórására szűkül, én pedig berakok valami jó zenét, és úgy érzem, megállíthatatlan vagyok. Persze az éjszakák során a fáradtság és az álom az ellenség. Ezekkel kell megküzdeni elsősorban, de érzem azt a határt, amikor már nincs tovább, ilyenkor az első padra, amit találok, ledőlök. Egy rövid alvással már közel a hajnal és a kelő napnak a simogató sugarai. Kezdődhet egy újabb hosszú műszak a nyeregben.”
Az első hívatlan látomásról
„Kétszer gyötört hallucináció a Hungarian Divide alatt. Első alkalommal ez inkább egy lázálom volt, amit a második napon kapott napszúrás okozott. Amikor a Gerecsében aludtam egy keveset, majd felébredtem, nem tudtam megállapítani, hogy hol vagyok és mit csinálok. Ráültem ugyan a biciklimre, elkezdtem tekerni, hála Istennek a jó irányban, de el kellett telnie bő fél órának, hogy kitisztuljon a fejem. Ekkor már nem olyan buta dolgokon morfondíroztam, hogy miért ilyen hülye csapatsort ez a biciklizés és hogy hol is van a társam. A meredek ereszkedőre már összeszedtem magam, tudtam kezelni a helyzetet és a fékeket, az egyetlen bukásomat is itt éltem túl.”
A temetői pihenőről
„A második hallucináció a véghajrában ért, amikor észrevettem, hogy drasztikusan csökkent az előnyöm, majd egy nagyon saras részen erőltettem a dolgokat a látszólag kitörni készülő vihar közben. A sok éjjeli dagonya kiszívta az energiáimat, de sikerült átgurulnom ezen a szakaszon, habár többször is lecsukódott a szemem, és álmodtam két-három másodperces jeleneteket.
Végül egy faluvégi temetőben a ravatalozó asztalra borultam, ekkor aludtam a legtöbbet az egész verseny alatt.
Körülbelül két és fél órát majdnem egy huzamban, hogy be tudjam fejezni a hátralevő 30 kilométeres zempléni szakaszt. A pihenést egyébként halogattam, amennyire csak tudtam. Első két éjszaka csupán 45-45 percet aludtam, a harmadikon másfél órát, míg a legutolsón ezt a bizonyos két és felet. Itt egy óra után megébredtem a csergőre, majd érezve, hogy még nem tudok felállni, úgy döntöttem, alszom tovább. A következő ébresztőt mar nem hallottam meg, magamtól riadtam fel másfél óra után. Ha ez nem történt volna meg, biztosan nem sikerül megtartanom az első helyet.”
Kiemelt kép: Fixed Gear trip, Norvégia