Vagyonokat fizet a Pilisi Parkerdő a területén illegálisan lerakott hulladék elszállításáért, lerakásáért – írja az Infostart.hu.

Több mint 5500 köbméter illegális hulladék lehet a Pilisi Parkerdő erdeiben, és javarészt három forrásból származnak. Építkezésekről vállalkozók teszik le a törmeléket, a kirándulóhelyek környékén a lakossági hulladék a jelentős, a zöld hulladék pedig a kertekből kerül az erdőbe.

Ez utóbbi esetében sokan talán azt kérdezik, hogy ez miért gond, hiszen előbb-utóbb úgyis lebomlik. Ez igaz is, mégis számtalan ökológiai problémát okoz, hiszen gyakran olyan növényekből származnak, amelyek ott nem honosak, ráadásul ez a fajta hulladék nyáron a biológiai bomlás miatt öngyulladásnak is indulhat – mondta Mészáros Péter a Pilisi Parkerdő szóvivője.

Például a IX. kerületben, az Illatos út mentén megtisztított területen mintegy 8 köbméternyi veszélyes hulladékot találtak és szállítottak el. Nagyon magasak a lerakási költségek, amit a cégnek kell állnia egy-egy terület megtisztítása után, és másutt is találtak fővárosi erdeikben veszélyes hulladékot, aminek az elhelyezése problémás.

A szóvivő azt mondta, hogy a fővárostól távolodva, mélyebben az erdőkben jobb a helyzet, mert aki oda kirándulni megy, általában természetszerető, felelősebben viselkedik, megfogadja a parkerdő kérését, és hazaviszi a szemetet. Ez alól kivélt jelentenek a nagyon népszerű kirándulóhelyek, amelyekhez autóval is lehet érkezni, és ahol sokan megfordulnak, ott sok hulladékot is hagynak maguk után az emberek.

Borítókép: Pixabay/ALTEREGOINTELIGENCIA