Elkészítették a Fővárosi Önkormányzat első, közösségi klímavédelmi javaslatcsomagját a véletlenszerűen kiválasztott budapestiek – derül ki a közleményükből. A javaslatcsomag elkészítésére összehívott közösségi gyűlésen a klímavészhelyzettel kapcsolatban az általuk legsürgetőbbnek tartott problémákra dolgoztak ki intézkedéseket két szeptemberi hétvégén.

Ezek között volt az épületenergetikai beruházások támogatása és a forgalomcsillapítási, illetve a fenntatható közlekedési beavatkozások használata.

A közlemény szerint a gyűlésen közel 50 olyan véletlenszerűen kiválasztott budapesti vett részt, akik nemüket, végzettségüket, életkorukat tekintve leképezik a város összetételét.

A résztvevők vállalták, hogy szeptemberben két hétvégén keresztül nyitottan, különböző álláspontokat meghallgatva, majd azokról beszélgetve véleményeket, javaslatokat formálnak a klímaügy budapesti vonatkozásairól.

Az első hétvégén szakértők a klímavészhelyzettel kapcsolatos tudnivalókról tartottak előadásokat a résztvevőknek, majd kérdezhettek, a hallottakat pedig asztaltársaságokban vitatták meg. Az elmúlt hétvégén pedig ajánlásokat fogalmaztak meg arra nézve, hogy a városvezetés mit tegyen a klímavészhelyzet kezelésére.

Ezek az ajánlások bekerülnek majd Budapest klímastratégiájába is, amelyet a Fővárosi Közgyűlés fogad el. 

A klímaválságra adott válaszlépéseket három körben válogatták le a résztvevők, végül pedig nyolc témát emeltek ki, amelyekkel kapcsolatban a leginkább várják az intézkedéseket a budapestiek. Ezek a témakörök az épületenergetika, a közlekedés, a klímaválság kommunikációja és tudatosítása, illetve a zöld-kék infrastruktúra, azaz a vízgazdálkodás és zöldfelületek problémái.

Mint az önkormányzat írja, a részletes javaslatcsomagot a DemNet Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány és a Fővárosi Önkormányzat közös esemény alkalmával október folyamán hozza nyilvánosságra. A klímavédelemmel foglalkozó szakértői csapat a javaslatokat beépíti az önkormányzat most készülő, új klímastratégiájába, ami a tervek szerint még idén a Fővárosi Közgyűlés elé kerül.

Kiemelt kép: Szmog Budapest felett. Fotó: Pixabay/josefko48