Saját fejlesztésű fénysorompóval akadályozták meg kutatók a dunavirág petézés előtti tömeges pusztulását Tahitótfalunál. A módszerről és a Magyarországon 1996 óta védett, de tiszai rokonához képest kevésbé ismert kérészfajtáról Farkas Alexandra kutatóval, tudományos újságíróval beszélgettünk.
A dunavirág ugyanaz, mint a tiszavirág, csak másik folyóban él?
Magyarországon 98 kérészfaj él, közülük valóban a legismertebb, a hungarikummá minősített tiszavirág. A dunavirág (Ephoron virgo) kisebb méretű, két-három centiméteres, fehér színű. A rajzási idejük is eltérő. Míg a tiszavirág általában csak egy este repül, és azt naplementéig befejezi, a dunavirág sötétedés után bukkan fel a folyóból, akár két héten át minden este lehet vele találkozni. Az élőhelyük is más. Mint azt a nevük is mutatja, nálunk a Dunában és annak szinte minden mellékfolyójában jelen van, de Nyugat-Európában is terjed.
Hogyan kezdődött a dunavirágok kálváriája?
A faj évtizedekre eltűnt a Dunából, majd 2012-ben óriási tömegben jelent meg. A Magyar Tudományos Akadémiához tartozó Ökológiai Kutatóközpontban Kriska Györgynek jelezték, hogy a tahitótfalui hídnál szőnyeg képződött a tetemekből, és hatalmas csóvákban rajzottak a lámpák alatt a kérészek.
Azonnal a helyszínre siettünk, beazonosítottuk őket. Egyrészt nagyon örültünk, hogy a vízminőség javulásának köszönhetően visszatért ez a faj, másrészt szembesültünk a környezetvédelmi problémával, azzal, hogy hatalmas számban pusztulnak el a híd lámpái alatt.
A vizsgálat során kutatókollégáim, Kriska György és Horváth Gábor vezetésével rájöttünk, hogy mi zavarja meg a helyszínen a rovarokat. A kérészek a párzásuk után nagy tömegben repülnek a folyó felett, amíg nem találkoznak egy erősen kivilágított objektummal. Ez lehet móló, part menti étterem, vagy az adott esetben a híd. A lámpák körül néhány órát repdesnek, majd leesnek az aszfaltra, amit ráadásul tévesen vízfelületnek érzékelnek, és a víz helyett odapetéznek.
Miért nem kapcsolták le egyszerűen a lámpát?
Ez egy nagyon összetett probléma. A legkézenfekvőbb megoldás valóban a lámpák lekapcsolása lett volna, de ezt a jelenlegi közlekedési szabályok nem engedik meg. Egyeztetéseket kezdtünk az ELMŰ-vel, a közútkezelővel, hidászszakemberekkel. Mindenki nyitottnak bizonyult, de nemcsak a kérészek miatt, hanem azért is, mert a probléma akkora lett, hogy szinte kétnaponta kellett mosatni a hidat.
A felhalmozódó kérésztetemek bűzlöttek, csúszósak voltak, közegészségügyi és közbiztonsági szempontból is aggályos volt a helyzet.
A lámpák lekapcsolása helyett tehát alternatív megoldás kellett, olyan fényforrást kerestünk, ami vonzóbb a kérésznek, mint a hídon világító lámpák. Részletesen kivizsgáltuk a faj látását, sok kísérletet végeztünk, különböző hullámhosszú fényekkel, polarizációs reflektorokkal, mindenféle szűrőkkel. Azt tapasztaltuk, hogy legjobban a kék fényt szeretik. Ezért két darab kék ledlámpát tettünk a híd pillérére, közel a vízfelülethez, így az történt, hogy amikor a híd felé repültek, ezeket közelítették meg. A rajzás nem változott, ugyanúgy létrejött a hatalmas kavargó csóva, de a végén a vízbe potyogtak, így a petéik és ők maguk is a vízbe kerültek, ami azért fontos, mert táplálékul szolgálnak halaknak és a békáknak.
Miből finanszírozták a kutatást?
A mi eszközünk egyedi fejlesztésű, úttörő megoldás, de más fajoknál is alkalmazható, sőt több magyar településről is megkerestek, hogy más hidakra is szeretnék telepíteni. Szabadalmaztatás nincs, a módszert tudományos folyóiratokban közöltük. Bár a megoldás már évekkel ezelőtt megszületett, korábban csak házi készítésű eszközeink voltak, amelyek nem voltak vízállóak. A fixen telepíthető változatra sajnos jó ideig nem volt keretünk.
Miután elnyertem a Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíjat, abból tudtuk finanszírozni a költségeket, a hiányzó néhány százezer forintot pedig Tahitótfalu önkormányzata tette hozzá.
A működtetést a település állja, de nekik ez kapóra jött, mert a kutatásnak és a pályázatnak köszönhetően a régi, nagy fogyasztású higanygőz-lámpákat is lecserélték a hídon. Spóroltunk a villanyszámlájukon, a hídmosatást sem kell már fizetniük.
Nincs is vele több teendő?
Minden évben monitorozni kell, hogy mikor rajzanak, hiszen nem lehet pontosan tudni az időpontot. Az általában augusztus végére eső szezon elején nekünk kell jelezni az ELMŰ-nek, hogy kapcsolják be a védő fénysorompót, így minden este alkonykapcsolóval magától működni kezd a szerkezet három órán keresztül.
A dunavirág természetvédelmi értéke tízezer forint példányonként. Sok más fajt veszélyeztet a fényszennyezés?
Több olyan faj létezik, ami nagy tömegben ellepi a városi környezetet, a Balatonon például minden évben probléma az árvaszúnyogok rajzása, esténként tele vannak velük a sátrak, éttermek. Amerikában is él egy olyan kérészfaj, amelyik tiszavirág-méretű, sötét, és akkora területen rajzik, hogy abból már halálos baleset is történt, amikor egy motoros elcsúszott a tetemeken.
A nyáron világító szentjánosbogarak például azért veszélyeztettek, mert a halványzöld fényüket elnyomja a közvilágítás, így a hím nehezen találja meg a nőstényt. Mindenütt jelen van a fényszennyezés, és nem csak az a változata káros, amikor vonzza, hanem az is, amikor taszítja a rovarokat.
Svájci kutatók bizonyították be, hogy bizonyos éjjel porzó méhfajok nem mertek odarepülni mesterségesen bevilágított területekre. Ez már gazdasági szinten jelentkező probléma, egyre több fajnál, és nemcsak a rovaroknál. A madarakat is eltérítik a kivilágított magas épületek, tornyok, de a teknősöknél is gond a tengerparton, hogy amikor kikelnek a kicsik a tojásból, a víz helyett a kivilágított hotelekhez indulnak, és kiszáradnak. A fényszennyezés ráadásul az emberre is hat, de hogy ezeket a folyamatokat még pontosabban megismerhessük, további kutatások szükségesek.
Borítókép: Dr. Farkas Alexandra Fotó: Potyó Imre