Németország után tíz további európai országban is bevezetik a szövetségi kormány megbízásából fejlesztett kontaktkövető okostelefon-alkalmazást, amely figyelmezteti használóját, ha fertőzésveszéllyel járó kapcsolatba került az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) egy igazolt hordozójával – jelentették be szerdán Berlinben.

„A Németországban száz napja bevezetett alkalmazást már több mint 18 millió letöltésnél tart. Ugyanakkor használatában nagyobb következetességre van szükség”

– emelte ki Jens Spahn szövetségi egészségügy miniszter, hozzátéve, hogy az érintett felhasználók eddig csak nagyjából minden második esetben rögzítették az alkalmazásban, hogy pozitív a koronavírustesztjük. Mint mondta, z alkalmazás valószínűleg több tízezer figyelmeztetést küldött ki automatikusan. Ez is igen sok, de messze nem elég.

„A fertőzésveszélyre figyelmeztető applikáció rocksztár az alkalmazások között, több követője van, mint a Rolling Stonesnak” – fogalmazott Timotheus Höttges, a fejlesztést az SAP német szoftvercéggel együttműködve végző Deutsche Telekom német távközlési vállalat vezérigazgatója. Kiemelte, hogy az alkalmazás a kormány és az üzleti szféra együttműködésének kiemelkedő példája. Elmondta, hogy a következő lépésben „európaizálják” az alkalmazást, a napokban készülnek el az új verzióval, amelyet októberben tíz partnerországban – Ausztria, Csehország, Dánia, Észtország, Hollandia, Írország, Lengyelország, Lettország, Olaszország, Spanyolország – vezetnek be.

Valamennyi ország az úgynevezett decentralizált rendszert választotta a fertőzésre figyelmeztető okostelefon-alkalmazások területén, ami azt jelenti, hogy a felhasználói adatokat nem központilag, hanem csak a felhasználó készülékén tárolják.

Németország legnagyobb szomszédjával, Franciaországgal éppen azért nem lehetséges az együttműködés, mert ott centralizált adattárolási rendszert vezettek be – fejtette ki a Deutsche Telekom vezetője.

A Németországban nagyszabású kormányzati reklámkampánnyal népszerűsített alkalmazás – hivatalos nevén Corona Warn-App – akkor riasztja a felhasználót, ha legalább 15 percig kétméteres távolságon belül tartózkodott telefonjával egy olyan igazolt fertőzöttel, akinél ugyancsak volt okostelefon, rajta az alkalmazással, amelyben rögzítette, hogy pozitív eredményt mutat a koronavírustesztje. A riasztott felhasználó így tudhatja, hogy elkaphatta a vírust, és az értesítés arra sarkallhatja, hogy megvizsgáltassa magát.

A tudományos kutatások alapján az alkalmazás akkor járulhat hozzá számottevően a fertőzési láncolatok megszakításához, ha a lakosság legalább 15 százaléka letölti és megfelelően használja. (MTI)

Borítókép: iXimus/Pixabay