Talán kevesen ismerik erről az oldaláról, de a Németországban élő Mándoki László komolyan veszi a környezetvédelmet, például a párizsi klímaegyezményt is. Legújabb albumában zöld témákat feszeget, és köszönet mond a koronavírus-járvány hőseinek is.
Németország után Magyarországon is megjelent a Mandoki Soulmates dupla albuma, a jelenlegi ismereteink szerint a koronavírus-járvány második hullámával nagyjából egyidőben. Hogyan fogadták az anyagot?
Egy német lap a kritikájában azt írta, hogy a lemez olyan, mint egy töltőtollal írt szerelmeslevél a közönségnek, nem pedig olyan, mint egy sms. A Covid-19 egyébként számomra egy karakterteszt, személyiségekre, családokra, társadalmakra, kontinensekre alkalmazva. Egy nagyító, amin keresztül felfedezhetőek a társadalmi problémák. Nekünk rockzenészeknek, akik közösen alkotunk, az egész járvány egy katasztrófa, hiszen koncertekből, pontosabban a közönségünk szeretetéből élünk.
De nekem most nem az a feladatom, hogy beálljak a panaszkodók kórusába. A problémákat nekem kell megoldani, ahogy mások is teszik. Az én dolgom a felelősség vállalása és a köszönetmondás.
Elsősorban azoknak, akik önfeláldozóan dolgoztak márciusban, amikor még azt sem tudtuk miről van szó. Maszk és távolságtartás nélkül a szupermarketek pénztárainál, az egészségügyben, és még lehetne sorolni. Az ő tiszteletükre írtuk a Jethro Tull ikonikus frontemberével, Ian Anderson barátommal a We Say Thank You című dalt. A felelősség vállalása pedig azt jelenti, hogy a kellemetlen dolgokról is kell beszélni, a zene nyelvén.
Milyen kényes témákról?
Az utóbbi évtizedekben eltávolodtunk az odafigyeléstől, a szociális piacgazdaságtól, most vissza kell térni az emberséges és odafigyelő világhoz. Újra fel kell fedezni az eredeti emberi értékeket, meg kell tanulni, hogy nem az a barátunk, aki bejelölt a Facebookon, hanem az, akivel szívesen megiszunk egy sört, ha problémája van.
Erről is szólnak a dalok a Mandoki Soulmates dupla albumon, ami egy tematikus lemez. És arról, hogy szabadon lehessen vitatkozni mindenről, politikáról, arról, mit csináljunk a gyerekeinkkel, hova menjünk, milyen körülmények között éljünk. Felmerül a kérdés, mi lesz a környezetvédelemmel, vagy mi lesz a női egyenjogúsággal? Van, amiben mi magyarok lényegesen jobban állunk. Amikor én általános iskolába jártam Németországban, a férjnek még írásban kellett engedélyezni azt, hogy a felesége dolgozhasson.
Vannak kulturális különbségeink, ami természetes. A németek pontosak, annak is megvan az előnye. Az olaszok ellenben például semmilyen határidőt sem tartanak be, de náluk a család a legfontosabb, illetve az, amit a „Mamma” mond. Ennek is megvan az értéke. A természet védelmét viszont közösen kell képviselni, meg kell érteni, hogy a párizsi klímaegyezmény az nem habókság, hanem óriási felelősség.
Mit tesz a hétköznapokban a környezetért?
A szupermarketben sosem teszem a zöldséget nejlonzacskóba. Ha nincs papírzacskó, akkor simán a kosárba rakom. Volt, hogy rám is szóltak, miért nem használom, erre azt válaszoltam, ennyivel tartozom a következő generációnak. Nem ott veszem a sonkát, ahol előre csomagolják, hanem ahol zsírpapírba teszik, de ezek persze kicsinységek. Ez az album végig veszi a komolyabb témákat, a Wake Up és a Young Rebels is erről szól.
Nem vagyok radikális, de például nagyon megválasztom, hogy milyen húst eszek. A jó magyar kolbász és szalámi az persze nélkülözhetetlen, de ezeken kívül csak tisztesen felnevelt haszonállatot fogyasztok.
Becsülöm a hentest is, aki ezt kiteszi a pultra, mert erről is szól ez, a másik tiszteletéről. De én egyre kevesebb húst fogyasztok.
A kölcsönös megértés az az összetartás része, és a vírus szerintem lehetőséget ad arra, hogy ez meg is történjen.
Jól látható a különbség Magyarország és Nyugat között a környezetvédelemben?
A környezetvédelem egy fejlődési folyamat, mindenkinek át kell esni bizonyos stádiumokon. Bajorországban szocializálódtam a Starnbergi-tónál élek, ez harminc éve ivóvíz. A CSU, mint keresztényszociális párt, annak idején beleíratta a bajor alaptörvénybe, hogy a mindenkori miniszterelnök felelőssége a teremtett természet védelme. Itt aztán biztosan nem engednek szennyvizet a tóba.
Ott van az elektromobilitás is, ami egy valódi megoldás, de az például nem igaz, hogy az elektromos autó nem hagy ökológiai lábnyomot. Ezekben a kérdésekben az a legfontosabb, hogy őszintének kell lenni. Németországban azt is át kellett volna gondolni, hogy kiszállunk-e az atomenergiából, és ha igen akkor hogyan. Azzal, hogy áttértünk a barnaszénre, egy-két vastag kérdőjel felmerült. A Hambach-erdőt, ami Németország egyetlen őserdője, majdnem teljesen kiirtották, ami szerintem egy komoly hiba.
Ugyanezt láttam már az Egyesült Államokban is. A természet védelmének része kellene lennie a generációs szerződésnek, tisztességesen kell bánni a teremtéssel.
Borítókép: Leslie Mandoki