A főváros széleskörű társadalmi bevonással közösségi tervezési folyamatot kezdeményez a Római-part jövőképének elkészítésére Budapest honlapja alapján. A közösségi tervezéssel választ keresnek arra, hogy a budapestiek és kiemelt célcsoportként a Csillaghegyi-öblözetben élők hogyan képzelik, milyennek szeretnék látni a Római-partot 2040-ben.

Mint a főváros írja: az elmúlt évtizedben számos ötlet, javaslat született arra, hogy a Róma-part árvízvédelmét milyen nyomvonalon, milyen műszaki megoldásokkal kellene rendezni, megerősíteni. Az ezeket követő vitákban rendre felmerült, hogy az egyes megoldások a Római-part milyen értékeit, funkcióit teszik tönkre, lehetetlenítik el.

Máig nincs megnyugtató válasz ezekre a kérdésekre, ezért a főváros úgy határozott, hogy fordítva vizsgálja meg a kérdést: először lássuk tisztán, hogy milyen Római-partot szeretnénk húsz év múlva.

A jövőképtervezés a Római-part egészét egységben kezeli, vagyis magában foglalja mind a Duna-parti föveny, mind parti sétány területét, mind a sétány és a Nánási-Királyok útja közti, főként magán- vagy állami tulajdonú hullámtéri telkeket. Ez utóbbi azért lehetséges, mert a jövőképről szóló párbeszéd nem konkrét helyszínekhez kötődő fejlesztésekről, hanem az egész terület hangulatáról, szeretett vagy zavaró jellemzőiről, kívánt funkcióinak meghatározásáról szól. Budapest honlapján kérdőív segítségével mondhatjuk el a véleményünket.

Kiemelt kép: Wikipedia Commons