A bolygó kapitánya, Gaia, a Föld lelke, Linka a Szovjetunióból, Dr. Métely, Tartályos Sly. Aki a 90-es évek második felében volt tévénéző gyerek, vagy a készülék elé kényszerített felnőtt, az jól emlékezhet ezekre a karakterekre. A harmadik X-et tapossa a fecskegatyás öko Superman.

„Egyesített hatalmatokból én vagyok a bolygó kapitánya!”

Napra pontosan 30 évvel ezelőtt indult hódító útjára a klímavészhelyzetért aggódó amerikai rajzfilmsorozat, A bolygó kapitánya. Ted Turner médiamogul, aki többek között megalapította a CNN-t, valamint a Cartoon Networkot, már évek óta szeretett volna olyan gyermekeknek szánt tartalmat előállítani, aminek van valamilyen tényleges és értelmes üzenete. Mivel aktív környezetvédő, a téma adott volt, így aztán megalkotta az első klímarajzfilmet.

Az USA-ban és itthon

Az első részt 1990 szeptember 15-én sugározták az Egyesült Államokban, ott hat éven keresztül futott, 1996 május 11-én vetítették az utolsó epizódot. Ebből összesen 113 készült. Ha valaki a 90-es évek második felében volt tévénéző gyerek Magyarországon, akkor garantáltan emlékszik a sorozatra, itthon 1996-ban kezdték vetíteni.

A széria minden epizódja valamilyen környezetvédelmi, vagy azzal járó társadalmi problémára fókuszált. Szóba került a túlnépesedés, az olajszivárgás, a légszennyezés, vagy éppen az erdőpusztítások.

A sztori

Hiába volt a címe A bolygó kapitánya, a főszereplők valójában a planétások voltak, azaz öt tinédzser a világ különböző tájairól. A sztori szerint Gaia, a Föld lelke öt gyűrűt ajándékoz nekik, amik mind más-más különleges szupererővel bírnak. A tűz, a föld, föld, víz, a levegő és a szív hatalmával. Egyesített erejükből előhívhatják a bolygó kapitányát, aki minden problémát megold. Ő gyakorlatilag egy környezetvédő Superman. A fiatalok a világ öt különböző országából származnak, a készítők ezzel is hangsúlyozni akarták, hogy világméretű problémáról van szó.

A téma annyira népszerű volt akkoriban, hogy Gaia eredeti hangját a szupersztár, Whoopi Goldberg kölcsönözte, az egyik gonosz karakterét, Tartályos Slyét Martin Sheen, Dr. Mételyét pedig Meg Ryan.

A planétások

De vegyük sorra a planétásokat. A ghánai Kwame birtokolja a Föld erejét. Talán ő számít a planétások nem hivatalos vezetőjének, általában ő dolgozza ki a haditervet. A nagydumás Wheeleré a tűz ereje, ő New Yorkból csöppent a csapatba. Linka a Szovjetunió szülötte (később aztán orosz lesz belőle), ő birtokolja a szeles gyűrűt. A Gi nevű karakter nem kapott háttérországot, csak annyit tudunk róla, hogy ázsiai. Mivel tengerbiológusi ambíciói vannak, ő kapja a vizes gyűrűt. Ezt csak úgy tudja használni, ha ténylegesen akad víz, amivel dolgozhat. A többiek mind képesek előidézni a saját anyagukat a gyűrűjük segítségével. Az ötödik, a dél-amerikai planétás Mati Amazóniából, ő a szív erejével harcol, az övé az egyik legmegkérdőjelezhetőbb gyűrű. Segítségével képes empátiát kelteni az emberekben, illetve kommunikálni az állatokkal.  

A főgonoszok

Valljuk be, a planétásoknál sokkal szórakoztatóbb figurák a főgonoszok, akik mind egy-egy környezetvédelmi vagy társadalmi problémát szimbolizálnak. Az Ártány nevű disznóember-szerűség általában olajat keres, és mindenféle gépekkel teszi ehhez tönkre a talajt, vagy éppen szennyezi be a tengert. Van nekünk radioaktív atomszökevényünk, egy kihalás szélén lévő állatokra vadászó karakter, akinek Fosztogató a neve. A már említett Tartályos Sly valamiért illegális szemétlerakásra tette fel az életét. A Dr. Métely nevű nő egy szuperbűnöző, ő csak szimplán gonosz és világuralomra tör. Szerepel még a mindig koszos és büdös Csuklyás Patkány, vagy a Szutyok nevű, szintén nem túl sterilt szárnysegéd. Néhány részben pedig feltűnik a kapitány gonosz alteregója is.

A planétások minden részben legyőzik a gonosz karaktereket, általában a kellemetlenül kicsire szabott fecskenadrágot viselő öko Superman segítségével, miután megidézték a gyűrűjükkel.

A negatív figurák minden rész végén megússzák valahogy, és meglógnak a számonkérés elől, aztán persze bosszút esküsznek. Tegye mindenki szívére a kezét, aki nézte: biztosan sokan szurkoltak annak, hogy egyszer végre valamit hozzanak már össze ezek a bugyuta figurák, de ez mindig elmaradt.

A siker után valamelyik planétás, vagy maga a kapiány minden harmincperces rész végén összefoglalja a tanulságot, ezt követően egy körülbelül egyperces kisfilm következik arról, milyen fontos levinni a szemetet, vagy mindenhol lekapcsolni a villanyt. Ted Turnernek ez a visszatérő motívum kiemelt célja volt a sorozat megalkotásakor.

Alapítvány és Föld

A Captain Planet Foundationt egy évvel a sorozat indulás után hozta létre a médiamogul lánya, Laura Turner. A mai napig működik, oktatási intézményeknek adnak pénzt természetvédelmi projektekre. A sorozat Amerikában rendkívül népszerű volt, de a magyar tévékben is sokáig játszották. Lassan állítólag elkészül a moziváltozat is, évek óta rebesgetik, hogy Leonardo Di Caprióval a főszerepben.

Borítókép: Flickr.com