A reptéri zaj csökkentésére tizenegy pontos javaslatot tett le nyáron az Innovációs és Technológiai Minisztérium asztalára egy szakemberekből, valamint országgyűlési és önkormányzati képviselőkből álló munkacsoport. A delegáció részsikereket ért el, újabb forduló ősszel várható, a reptér szerint már mindent megtettek.

Ganztelep, Ferihegy, Bélatelep, Szemeretelep és Rákoshegy.  A XVII. és XVIII. kerületi városrészek közül ezekben mérhető a legnagyobb zajszennyezés. A környéken készült környezetvédelmi vizsgálatok alapján a XVIII. kerületi zaj-és környezetvédelmi munkacsoport szerint egyértelmű, hogy a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér által okozott zajhatás az ott élők életminőségét jelentősen befolyásolja. Rákosmente önkormányzata két éve készíttetett egy tanulmányt, amiben azt állapították meg, hogy a zaj a lakosság számára különösen este és éjszaka zavaró, korlátozza a környéken élők pihenéshez és egészséges élethez való alkotmányos alapjogát.

Időszakos reptérzár és általános szigorítás

A pandémiás veszélyhelyzet idejére leálltak a légitársaságok is, így csökkent a hatás, a pestszentlőrinciek azonban nem tágítottak, és személyes találkozót kértek Palkovics Lászlótól, innovációs és technológiai minisztertől.

Hangos vagy nem? Fotó: Pixabay/Julieshoots

„Olyan javaslatokat tudtunk tenni a tárcavezetőnek, amit megfontolásra érdemesnek tartott. A legnagyobb eredmény az, hogy nem passzolt le bennünket. Azt ígérte, hogy ősszel folytatódnak a tárgyalások” – mondta a Very Important Planetnek Kunhalmi Ágnes, Pestszentlőrinc szocialista országgyűlési képviselője a találkozóról. A látogatást kezdeményező politikussal tartott Mercz Ferencz egykori légiforgalmi irányító, Somody László (Momentum), a reptér melletti körzet önkormányzati képviselője, valamint a munkacsoport egyik tagja.

„Az egyik javaslat az éjfél és hajnali öt közötti teljes reptérzárra vonatkozott. Jelenleg is érvényben van az a szabály, hogy ebben az időszakban csak korlátozott mennyiségű mozgás engedélyezhető, a gyakorlat azonban azt mutatja, hogy a késések miatt ebben az időszakban is történnek berepülések” –  mondta  lapunknak a momentumos politikus.

Somody László hozzátette, a szabályok megszegéséért kirótt pénzbüntetés annyira kevés, hogy az nem tartja vissza a légitársaságokat. Úgy gondolja, ezt a felvetést Palkovics László hajlandó megvitatni, a szaktárca is hasonló intézkedéseket tervez, osztrák mintára. Szerinte a minisztérium a bécsi reptér tapasztalatait venné figyelembe a döntésnél. 

Átütemezésekkel szüntetnék meg az éjszakai zajt

Az éjszakai reptérzárhoz kapcsolódva a munkacsoport azt is javasolta, hogy a kötelező pályakarbantartási munkákat tegyék át erre az időszakra. Jelenleg ezeket az ellenőrzéseket nappal végzik, a két kifutópálya egyikén, ami sűrűbb járatindítást okoz.

A delegáció lakossági panaszokra való hivatkozással sérelmezte a műszaki cégek éjszakai hajtóműpróbáit is, amit gyakran pár száz méterre végeznek el a lakóházaktól.

Elmondásuk szerint a miniszter biztosította őket arról, hogy az egyébként engedélyköteles tevékenységet ellenőrzik a megfelelő hatóságok, és az ajánlott, este 10 órától reggel 6-ig tartó időtartalmat meghaladóan is tiltani fogják.

Alternatív megoldások: átirányítás és szigetelés

A felszállási követési idő kettőről öt percre való emelésétől viszont elmondásuk szerint elzárkózott Palkovics László, arra hivatkozva, hogy a kapacitás csökkentése fontos üzleti érdekeket sért. Felmerült a mentesítő reptér kérdése is, ezzel kapcsolatban a miniszter úgy fogalmazott, a fapados járatok egy részét a kormány átirányítaná Debrecenbe. Ez jelentős előrelépés lehet, hiszen a környezetvédelmi mérések alapján ezek a járatok felelnek a zajszennyezés több mint kétharmadáért.

Mivel a repülőtér környéki zajövezetek még a régi eljárásrendben állapították meg, arra kérték Palkovics Lászlót, hogy a kijelölést akkreditált mérések alapján végezzék elk meg újra. Ez azért is fontos, mert ez alapján működik a Budapest Airport által meghirdetett ablakcsereprogram, aminek keretében a lakosok pótlólagos szigetelést igényelhetnek lakásuk, vagy házuk nyílászáróira, illetve kiegészítő szellőztető berendezést is kérhetnek. Mindt Somody Lászlótól megtudtuk, a szaktárca ígéretet tett arra is, hogy a jelenlegi zajmérő rendszert rövidesen mobil egységekkel egészítik ki. Ezek elhelyezéséről az önkormányzat dönthet.

Ablakszigetelés és egyeztetés

A Budapest Airport megkeresésünkre azt közölte, a közvetlenül érkező és a környező települések önkormányzatai által továbbított panaszokat egyaránt minden esetben kivizsgálják. Hozzátették, a repülőtér üzemeltetőjéhez évente átlagosan 200-300 panasz érkezik, amelyeknek hozzávetőleg tíz százaléka köthető XVIII. kerületi lakosokhoz. Mint írták, a koronavírus-járvány következtében

a Budapest Airport forgalma az április és augusztus közötti időszakban átlagosan 90 százalékkal esett vissza a tavalyi év azonos időszakához képest, így környező településeket érintő légiközlekedéshez kötődő zajterhelés is jelentős mértékben csökkent az elmúlt hónapok során.

Kérdésünkre válaszolva megírták, a repülőtér üzemeltetője számára nagyon fontos, hogy a környező közösségekkel jószomszédi kapcsolatokat ápoljon, valamint kiemelt figyelmet fordítson a helyi lakóközösségek életminőségének javítására.

Ezért tavaly év végén úgy döntöttek, hogy a már évek óta futó ablakszigetelési programjukat a korábbinál kétszer nagyobb területen, mintegy 3000 háztartás számára teszik elérhetővé.

A járvány miatt azonban a programot az előzetes tervekhez képest néhány hónappal később kezdik el, erről állításuk szerint előzetesen tájékoztatták az érintett települések önkormányzatait. Hangsúlyozták, a Budapest Airport 2016 és 2019 között mintegy 1500 ingatlantulajdonos számára ajánlotta fel a lakossági zajszigetelési programot – eddig összesen mintegy 150 millió forint értékben biztosítva az ingatlanok passzív akusztikai védelmét.

A tárcával való együttműködésről közölték, hogy az egyeztetés folyamatos, a Budapest Airport pedig rendszeresen részt vesz a tárca által létrehozott Légiközlekedési és Repülőgépipari Munkacsoport munkájában, valamint üzemeltetője és tagja a jogszabály alapján kötelezően működtetendő Regionális Zajvédelmi Bizottságnak.

Kerestük az Innovációs és Technológai Minisztérium sajtóosztályát a reptér és a zajszennnyezés jövőjével kapcsolatban, eddig nem kaptunk választ.

Borítókép: Wikimedia Commons