Újraindul a Párbeszéd társelnöki posztjáért Karácsony Gergely – a főpolgármester ezt a Magyar Hangnak jelentette be. Döntésének egyik indoka az volt, hogy szeretne ott lenne az országgyűlési választásokra készülve az ellenzéki egyeztetéseken – írja a Hang.hu.

Karácsony Gergely szerint „lelkiismereti kérdés volt” számára, hogy egy város vezetőjének, politikai hovatartozástól függetlenül „mindenki főpolgármesterének” lenni hogyan egyeztethető össze párttisztségekkel. Ám szerinte ez másoknak kevésbé okoz problémát, így ezen ő is túllépett.

Mint mondta, az elmúlt év tapasztalatiból az látszik, hogy a kormány hozzáállása, a várost és általában az önkormányzatokat sújtó elvonások miatt Budapest jövője és az önkormányzatiság szempontjából is sok múlik azon, hogyan tud együttműködni az ellenzék.

Ezért mindenképp szeretne ott lenni, mikor az ellenzéki szövetség megköttetik 2022-re. Felvetésünkre, hogy társelnöki poszt nélkül is részt vehetne a tárgyalásokon, úgy válaszolt: a megegyezéseket pártelnökök és nem polgármesterek kötik. 

Karácsony Gergely még az önkormányzati választások előtt arról beszélt, ha főpolgármesterré választják, lemond a társelnöki tisztségről. Most erre úgy reagált, akkor valóban azt gondolta, hogy ez így lenne helyes. De ma már úgy látja, azzal szolgálja Budapest érdekeit is, ha olyan politika kialakításában vesz részt, ami megnehezíti, hogy a fővárost és az ellenzéki vezetésű településeket földbe döngölje a kormány. A párt szeptemberben tartja tisztújítását.

Borítókép: Wikimedia Commons