Május végén tűnt fel Magyarországon egy különösen veszélyes új kábítószer, ami a köznyelvben bika néven vált ismertté. A kínai laborokból származó új típusú pszichoaktív szer olyan, mint a herbál, azonban hatáserőssége annak többszöröse – írja a 24.hu.

 

Az új típusú dizájnerdrog augusztus közepére már 11 halálos áldozatot szedett, ami kiugróan magas értéknek számít, azonban a helyzet azóta még rosszabb lett: mára már 21 elhunyt szervezetében mutatták ki a bikát.

A halálesetek többsége Budapesten történt, és Borsod megye is különösen érintett, de volt haláleset Fejér, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nógrád és Tolna megyében is.

A dizájnerdrogok olcsóságuk miatt leginkább a szegregátumokban terjednek: egy bikás cigi már pár száz forintért megvásárolható.

Az addiktológusok egyre többet tudnak az anyagról, ami, mint kiderült, olyan erős idegméreg, amely kómához hasonló állapotot idéz elő, valamint minden használatkor károsítja az agyat. A szer használói akár órákig haldokolhatnak.

Borítókép: Pixabay/mcmurryjulie