Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá minősítette a kormány a volt MSZMP-pártüdülő, a Club Aliga fejlesztését, amit az Appennin Nyrt. végez – írja az Index.hu

A cég most hosszú közleményben írta meg, milyen fejlesztéseket végeznek majd. Az Apennin szerint még nem véglegesek a beruházási tervek, az elképzeléseik szerint megújítják a strandot, aminek a teljes területe a jövőben is nyitva áll majd a helyi lakosok előtt, valamint, hogy a jelenlegi 168 férőhelyes kikötőt 213 férőhelyesre bővítik, és 2023 végéig a Club Aliga területén egy egész évben működő, négycsillagos, több mint 160 szobás szállodát építenek.

A területet birtokló cégnek, a Pro-Mot Kft.-nek az Appennin Nyrt. a tőzsdei anyacége és több milliárd forintos állami támogatást kaptak korábban a Kisfaludy-program keretén belül.

A szabad megközelíthetőségért küzdő civil szervezet, az Aligai Fürdőegyesület arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormányrendelet felrúghatja a balatonvilágosi önkormányzat és a Club Aliga fejlesztői közti megállapodást, ami a klub még állami tulajdonban lévő területének használatára vonatkozik.

Ebben az szerepel, hogy az ingatlanfejlesztőnek a lakosság által használt közutakat, közparkot és a szabad parti sétányokat fenn kell tartania, valamint ezeknek a területeknek az önkormányzati tulajdonba adását kezdeményeznie kell a magyar államnál.

A civilek posztja szerint azonban a rendelet felhatalmazza a fejlesztőt, hogy ezeket a közfunkciókat ne tartsa fenn: megszüntesse a közutakat; megszüntesse a parti sétányt és vízparti telkeket alakítson ki; építési telekké alakítsa a közparkot és a zöld területeket, továbbá lehetősége van a terület teljes lezárására is.

A mostani közleményben erre egyáltalán nem térnek ki, azt viszont kiemelik, hogy

„a strand területe is megújult, amelynek teljes területe a jövőben is nyitva áll majd a helyi lakosok előtt”.

Borítókép: Balatonaliga. Fotó: Wikimédia/Christo