A Gemenc Zrt. egyedi programmal és felkészült szakemberekkel, túravezetőkkel várja mindazokat, akiket a szarvasok nászát hirdető gímszarvas bikák különleges bőgése érdekel. A Gemenc Zrt. Ökoturisztikai Központjából, Pörbölyről 17.30-kor indulnak a túrák. A kalandra vágyók először egy „Gímvallatás” elnevezésű programon hullajtott agancs és bőgőkürt bemutatón vesznek részt, ahol választ kaphatnak arra kérdésre, hogy mit olvashat ki a szakember a hullajtott agancsokból, hányféle bőgő hangot hallhatunk az erdőben, hogyan élnek a gímszarvasok.

Megtekinthetőek lesznek az elmúlt években gyűjtött legérdekesebb hullajtott agancsok és a bőgőkürt sem marad néma. Az előadás után levetítik Mosonyi Szabolcs „A gemenci szarvasok” című természetfilmjét. Ezt követően 18:30-kor indulnak a csoportok kisvasúttal a Gemenci erdő rengetegének „leghangosabb” erdőrészébe, ahol megtapasztalják a szarvasbikák bőgésétől zengő erdő különös hangulatát. Mindezek után várhatóan 20:30 körül érkeznek vissza a túrázók a kiinduló állomásra.

A túrákon való részvételt gyermekek részére az erdőgazdaság szakemberei általában nem ajánlják, hiszen ezek az események több órásak és csak akkor eredményesek, ha a látogatók végig csendben figyelnek. A Gemenc Zrt. ugyanakkor fontosnak tartja a természet megszerettetését, megismertetését és a környezeti nevelést, ezért egy alkalommal, 2020. szeptember 12-én, külön a gyermekeknek szánt túrát szervez az erdei vasút egyik megállójánál Lassiban, ahol kézműves foglalkozások várják a kicsiket. A program szervezői a túrákra csak előzetes bejelentkezés alapján tudják fogadni a kirándulókat.

Borítókép: Almási_István